Kisgyerek

Szuper játékötletet osztott meg egy anya, amivel a gyerekei bevásárlás közben foglalhatják el magukat

Jó játékot talált ki egy anya a bevásárlás idejére a kisgyerekeinek, ami egyszerre szórakoztató és hasznos is.
2023. Július 17.
bevásárlólista gyereknek
(Kép forrása: @learningencasita/TikTok)

Egy Jess nevű édesanya TikTok-on, a @learningencasita csatornáján osztott meg egy videót, amiben két kisgyermekével éppen bevásárol – amiben az ő segítségüket is kéri, egy játékos feladattal. A gyerekeknek van egy-egy képes bevásárlólistája, amin jelölik azokat a termékeket, amiket már a kosárba tettek. Ez pedig egyszerre szórakoztató játék a számukra, és az életkoruknak megfelelő feladat is, amiből tanulhatnak.

Az édesanya a videóban elmondta, hogy a gyermekei korának megfelelően készítette el a listát, így kisebbik gyereke listáján olyan egyszerűbb dolgok vannak, mint a banán vagy a narancs, míg a nagyobb gyermeke listáján olyan termékek, amelyeket bizonyos márkákból szoktak megvenni.

A nyomtatott lapok egy műanyag tasakba kerültek, és ezen tudják bekarikázni a gyerekek egy letörölhető filccel az árukat, amik már a kosárban vannak. Később pedig egyszerűen meg lehet tisztítani a tasakot, és cserélni a listát.

 

„Nem számítottam arra, hogy ez a lista ennyire megalapozó tevékenység lesz a számukra” – mondta el a videóban. „Annyira megnyugtatta őket, annyira tisztában voltak a környezetükkel, és nagyon tetszett nekik, és nagyon aranyos volt látni, hogy mennyire izgulnak egymásért, és milyen boldogok voltak, ha találtak egy terméket a listán” – mesélte.

Hozzátette: „Úgy látszik, hogy a gyerekek igazán jól boldogulnak, ha a koruknak megfelelő felelősséget kapnak. Szeretik az ezzel járó bizalmat, és azt is, hogy valamit saját maguktól érhetnek el”.

A játék tehát nem egyszerűen szórakoztató lehet, ami lefoglalja a gyerekeket vásárlás közben, de alapvető készségeket is segít elsajátítani a kicsiknek, amikre később szükségük lehet.

(via scarymommy.com)