Az alábbi jelenetek, vagy legalábbis az ezekhez hasonlóak bizonyára mindannyiunk számára ismerősek. Hogyan viselkedünk, ha gyerekünk zavar, bosszant, kellemetlenséget okoz, engedetlenkedik – egyszóval konfliktushelyzetben? Persze ez attól is függ, éppen milyen idegállapotban vagyunk. A következő történetek elolvasása nyilván nem vált ki olyan heves érzelmeket belőlünk, mint tényleges átélésük, éppen ezért higgadtabban végig tudjuk gondolni, mi lenne az előremutató megoldás. Négy közül is választhatunk, és egyben ötleteket is kapunk, hogyan lehetne másképp.
1. Figyelj rám!
Vendégség van. A felnőttek kávéznak és beszélgetnek. A család kétéves csemetéje már vagy fél órája önállóan játszik, ám most gondja támad: a dömpernek elakadt a hátsó kereke, nem forog. “Mama, segíts!”
A Elutasítja a gyereket, mondván: “Látod, hogy beszélgetünk, ne zavard a felnőtteket! Keress egy másik autót!”
B Úgy tesz, mintha nem hallaná, és tovább beszélget. Legalább észreveszi a kis lurkó, hogy nem zavarhatja kedve szerint a felnőtteket.
C Szemügyre veszi az autót, és látja, hogy kavics szorult a kereke alá. Gyufaszál segítségével kipiszkálja, aztán folytatódhat a játék.
D Kis türelmet kér a gyerektől: “Egy pillanat, mindjárt befejezem, és akkor megnézem az autódat.”
Leginkább a konzervatív szülők vélik úgy, hogy a gyerek nem zavarhatja meg a felnőttek beszélgetését, egyedül kell megoldania a problémáját – ők választják az A és B megoldást. Türelemre és tiszteletre akarják ezzel szoktatni csemetéjüket.
Liberális hozzáállást tükröz a C és D válasz. Ha már fél órán keresztül önállóan játszott kisgyerekünk, jogos igénye, hogy ő is bekapcsolódhasson a “társas életbe”. Ebben az életkorban nem várható el, hogy hosszabban egyedül játsszon. Kirekesztettnek érezheti magát, ezért ha szép szóval nem sikerült, nyűgösködéssel, rosszalkodással igyekszik majd kicsikarni a figyelmet.
2. Az adott szó
Ötéves csemeténkkel megbeszéltük, hogy végignézheti az állatos filmet, utána pedig ki kell kapcsolnia a tévét. Amikor ismét belépünk a szobába, már régen más filmet néz a gyerek. Nem tartotta be, amit megbeszéltünk.
A Nagyon dühös lesz, megszidja a gyereket, és kijelenti, hogy büntetésből ma egy órával előbb kell lefeküdnie.
B Határozottan kikapcsolja a tévét, és a gyerek szemére veti, hogy úgy látszik, még nem elég érett a megállapodás betartásához, ezért csalódott benne.
C Felszólítja a gyereket, hogy kapcsolja ki a tévét, de nem szidalmazza hosszasan, ehelyett nyugodtan és tárgyilagosan közli, hogy a következő napokban nem lesz tévézés.
D Figyelmezteti a gyereket a megállapodásukra, és elhatározza, hogy a közösen kiválasztott műsorokat ezentúl együtt nézik meg.
A tévézés az egyik leggyakoribb konfliktusforrás a családokban. Fontos, hogy ilyen helyzetben határozottan viselkedjünk, a legrosszabb az volna, ha szó nélkül hagynánk az esetet. A büntetés “értéke” kérdéses (A megoldás), hiszen nincs is összefüggésben a hibával. Inkább bosszúnak tűnik, mint igazságos következménynek. Nagyon nyomasztó a gyerek számára, ha morális éretlenséggel vádoljuk (B válasz), kérdés, megérti-e egyáltalán, mit mondunk. A C megoldásban szereplő büntetés egyenes következménye a hibának, ezért a leginkább érthető a gyerek számára. Önálló cselekvésre szólítjuk fel (kapcsolja ki a tévét), olyasmire, ami eredetileg is az ő feladata lett volna. Büntetésünk (tévémegvonás) mögött lehet, hogy a B válasz véleménye rejlik (a gyerek éretlen a megállapodás betartásához), de ennek hangoztatása csupán felesleges tőrdöfés. Még előbbre viszi a probléma megoldását a D válasz: együtt fogunk helyes tévézési szokásokat kialakítani.
3. Ki az erősebb?
A család vacsorázni készül. A mama asztalhoz hívja négyéves kislányát, ám azt a választ kapja, hogy még nem jön, mert le kell filmeznie az esküvőt. A babák menyasszonynak és vőlegénynek öltöztetve várják, hogy a kislány a játékkamerával megörökítse az ünnepséget. Gyakran előfordul, hogy a külvilágról tudomást sem véve belefeledkezik a játékba, és meg sem hallja a hívást.
A Kihűl a vacsora, ezért ragaszkodik hozzá, hogy a gyerek azonnal hagyja abba a játékot, még akkor is, ha tudja, hogy sírás lesz a vége.
B Hagyja, hogy a gyerek megtapasztalja a késlekedés következményét, sőt ezt előre jelzi is neki: “Mi elkezdjük a vacsorát, ha nem jössz időben, eheted hidegen, vagy egyáltalán nem marad.”
C Az elmélyült játékot nagyra értékeli, ezért úgy dönt, a jövőben már előbb jelzi a vacsoraidő közeledtét, esetleg egy kellemes hangú ébresztőóra beállításával.
D Elgondolkodik, hogy vajon kislánya valóban ennyire belefeledkezik-e a játékba, vagy egyszerűen provokálni akarja az időhúzással.
Ha gyakran előfordul, hogy a gyerek nem tud elszabadulni a játéktól, valóban érdemes elgondolkodni az okán (D válasz). Lehet, hogy valami miatt kevés ideje van a kötetlen játékra. Ilyenkor jó megoldás a fokozatos terelgetés (C válasz), emellett pedig igyekezzünk hosszú, egybefüggő játékidőt biztosítani számára. Persze nem kizárt, hogy bosszantani akar, ezzel is több figyelmet kicsikarni, tesztelni az erőviszonyokat. Ebben az esetben célravezető, ha éreztetjük vele, igyekezete nem jár sikerrel, nyugodtak maradunk, magának azonban kellemetlenséget okoz (B válasz). Egyedül az A megoldással nem megyünk semmire. Csak bosszúsággal jár, biztos, hogy szülőnek, gyereknek egyaránt elmegy a kedve az evéstől.
4. Engem szeress!
A nagymama meglátogatja kisunokáit. A háromévesnek az előszobában a kezébe nyom egy tábla csokoládét, és meg sem áll a kisbaba ágyáig. Gügyög neki, dögönyözi. A nagyobbacska ezalatt majszolni kezdi a csokit, majd leteszi a fotelba, végül ráül. Amikor kis idő múlva feláll, szétkenődött a nadrágján az olvadt maszat.
A Rárivall, hogy mit művelt. Kituszkolja a fürdőszobába, mosakodás, átöltözés után büntetésből a szobájában kell maradnia.
B Kijelenti, hogy büntetésből nem hozhat többet a nagyi csokit, sem más édességet, ezen kívül otthon sem lesz két hétig semmi finomság.
C Megöleli és átöltözteti a kisfiút, mondván: “Odalett az egész csoki! A nagyit megkérjük, hogy máskor veled játsszon először, úgy, ahogyan régen, amikor még nem volt az öcsi.”
D Megkéri a nagymamát, hogy öltöztesse át az unokáját, mert éppen sürgős dolga akadt a konyhában.
Amikor a “rosszaságnak” ilyen egyértelműen a féltékenység az oka, semmi értelme büntetéshez folyamodni, az első két megoldással csak megerősítjük a nagy testvér téveszméjét, miszerint őt kevésbé szeretjük. A hároméves büntetés nélkül is tudja, hogy nem ülünk a csokira, remélhetőleg a felnőtt is tudja, hogy miért tett mégis ilyet. Bölcs dolog, ha ebben az esetben átsiklunk a szándékosságon, ehelyett máris vigasztalunk és elsimítunk (C válasz). A D megoldás közvetve ugyanazt sugallja, mint kimondva a C: az unoka és a nagymama közötti kapcsolat helyreállítását, és nem a munka áthárítását. Legjobb ezért, ha kombináljuk a kettőt: először megvigasztaljuk a kisfiunkat, majd a nagyi gondjaira bízzuk.
5. Véletlen volt!
Vasárnap reggel van, a család a szobában reggelizik. A három- és az ötéves egymás kezéből ragadja ki a tejesdobozt, hogy a müzlistálba töltsenek. Közben felborul egy narancslével teli pohár.
A Bosszankodik, megszidja a gyerekeket, és mind a kettőt beküldi a szobájukba. A reggelinek vége.
B Megállapítja, ki volt a hibás, és kiküldi a konyhába, ő ott folytatja a reggelit.
C Gyorsan törlőkendőt hoz, és feltakarítja a narancslevet.
D Megkéri a gyerekeket, hogy hozzanak egy törlőkendőt, és megmutatja, hogyan takarítsák fel a maszatot.
A családi mindennapokhoz hozzátartoznak az ilyen jellegű balesetek, nem kell szégyenkeznünk, ha bosszankodunk emiatt. Ámde félő, hogy a rosszcsontok egész délelőtt éhen akarnak halni, ha elmarad a reggeli, ha pedig egyedül fogyasztják el… ki tudja, mi lesz belőle (A és B válasz). A jó háziasszony pillanatok alatt helyreállítja a rendet (C válasz), a még jobb pedig megmutatja a gyerekeknek, hogyan kell ezt csinálni (D válasz). Lehet, hogy ez nehezebb, időigényesebb feladat, mégis érdemes vesződni vele, mert így a gyerekek maguk hozhatják helyre, amit elrontottak, ezzel felelősségérzetük is fejlődik.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
