Megdöbbentő statisztikai adatok bizonyítják, hogy a gyerekek átlagosan napi négy órát töltenek a képernyő előtt. Ez az idő nagyjából annyi, amennyit egy gyereknek az egészséges testi és szellemi fejlődéséhez szabad levegőn, mozgással kellene töltenie.
De létezik-e ideális mennyiségű tévézés? Hány éves korától nézzen televíziót a gyerek? Mit nézhet meg? Hol húzzon határt a szülő? Megannyi kérdés.
Kezdjük a legelején!
Kőleves helyett műleves
Pár évtizeddel ezelőtt, amikor még egyáltalán nem volt tévé, az anyukák esténként mesével kísérték az álom kapujáig a gyerekeket. Napközben is sokat meséltek, dúdoltak, mondókáztak nekik, amikor a kicsik a játékban kifáradva szoknyájuk szélére ültek. Az akkori gyerekek nem is sejthették, milyen szerencsések. Ők voltak ugyanis az utolsó nemzedék, akiknek a fantáziája még teljesen szabadon szárnyalhatott. A mese nyomán a szavakból kibontakozó képzelt világ csodálatos, semmihez sem fogható élménnyel gazdagította a lelküket. A hétfejű sárkány, a gonosz farkas és Tündér Ilona minden buksiban különböző volt, éppen olyan, amilyenre a buksi gazdájának szüksége volt: a félősebb kislegény talán csak feleakkorának képzelte azt a farkast, mint vagányabb társa, és nem is gondolt rá sokat, viszont a kacsalábon forgó kastélyt százszor is bejárta gondolatban. A mesét a hallgatója keltette életre – csak magának.
Aztán megjelent a televízió. Egy-két évtized alatt beköltözött minden családba, és elfoglalta helyét a lakás központi részén.
Mátyás király kőlevese, amit addig minden gyerek saját ízlése szerint készített el, hirtelen olyan lett, mint egy agyonreklámozott zacskós leves. A kicsi gyerekek fejében pedig lassan megváltozott valami.
De a gyerek szereti!
Igen, a gyerekek – és persze a felnőttek is – rajonganak a tévéért. Mert érdekes, színes, mindig kéznél van, a tévé akkor is beszél, ha senki más nem ér rá, bármikor élményt nyújt, méghozzá különlegeset. De ahogy nem adhatunk csemeténknek reggeltől estig folyamatosan csokoládét – pedig milyen finom! -, úgy a tévézéssel is jó, ha csínján bánunk.
A készen kapott képek ugyanis nem ösztönöznek arra, hogy alakítsák a történetet, mint a mese hallgatásakor vagy éppen önálló olvasásakor, és nem adnak módot arra, hogy a kis néző igényei szerint formálja belső képpé a látottakat.
Pedig a képzelet fejleszti igazán az elmét, az érzelmeket, és nagy segítséget nyújt a kicsiknek abban, hogy jobban eligazodjanak a világban.
A rendszeresen sokat tévéző gyerek emellett nemcsak veleszületett alkotókészségét felejti el, hanem gyengül a kapcsolata a valódi világgal, nehezebben teremt barátságokat, és szegényes lesz a szókincse. Tanulási nehézségek kialakulásában is szerepet játszhat, ha túl sok “konzervképet” kap a külvilágból. Ehhez járul a mozgáshiány, a rossz testtartás kialakulása, a szemészeti problémák gyakoribbá válása is.
Agresszió
Számos tudományos kutatás kimutatta a televíziózás és az agresszió növekedése közötti összefüggést. A rajzfilmek túlnyomó többsége tartalmaz erőszakos jeleneteket. A gyerekben ez olyan feldolgozhatatlan feszültséget okoz, amely súlyos szorongássá, alvászavarrá alakulhat. A durva képsorok idővel érzéketlenné tehetik mások szenvedései iránt, ráadásul utánzásra is késztetik a látottak. Még a kisiskolás sem tud minden esetben különbséget tenni film és valóság, álom és képzelet között, az elmosódott határok végül teljesen elbizonytalanítják.
Kukába a tévével?
Semmikképpen!
A televízió önmagában remek találmány, mai világunkban már szinte elképzelhetetlen nélküle az élet. Jobban járunk, ha megtanítjuk gyerekeinket a használatára.
A legkisebbeknek még egyáltalán nincs szükségük tévézésre, az első pár év jóval nyugalmasabban telik azokban a családokban, ahol sikerül ezt megoldaniuk a szülőknek. (Ehhez persze a felnőttek önkorlátozására van szükség, ami nem is biztos, hogy olyan könnyű…)
Óvodáskorban kerül középpontba a tévé. A jó tévézési szokásokat érdemes ilyenkor kialakítani, mert a kisiskolás korú gyerekeket már nem tudjuk minden helyzetben ellenőrizni, gyakran “szomszédolnak”, esetleg néha egyedül vannak otthon.
A legfontosabb talán az, hogy a szülők a gyerekekkel együtt nézzék meg a közösen kiválasztott műsorokat. Így a kicsik már közben is fel tudják tenni kérdéseiket, utána pedig alaposan “kibeszélhetik” magukból a látottakat.
Jó megoldás, ha felvesszük a legjobb filmeket, így a család számára legalkalmasabb időpontban tudjuk megnézni, és meg is állíthatjuk közben, hogy értelmezzünk egy-egy részt.
Háttértévézés
Sok családban szinte folyamatosan megy a tévé, amikor valaki otthon van, hogy “ne legyen olyan nagy csönd”. A gyerek sokszor a tévé előtt elmélyülten játszik a szőnyegen – a felnőtt ilyenkor akár azt is hiheti, hogy nem is figyel oda. Pedig a gyerkőcök mindig figyelnek. A folyamatos inger, az alapzaj feszültté teheti őket, bár ebből a szülő esetleg csak annyit vesz észre, hogy nehezebben megy az elalvás, vagy gyakoribbak a harcias játékok.
A tévéműsorok nagy része nem gyerekek számára készült. Értelmezhetetlen dolgokat szedegethet így össze “fél füllel” a kicsi, s ezek aztán sok galibát okozhatnak a gondolataiban.
A háttérben folyton szóló tévé ráadásul megosztja családtagok figyelmét. A gyerek olyan családban nő fel, ahol soha nem fordultak felé teljes figyelemmel, de a tévéből is csak félinformációkat szed össze mindenki.
Azt vedd meg, Apu!
A képernyő előtt ülő gyereket folyamatosan bombázzák a reklámok is – és milyen hatékonyan! A kicsik sokáig észre sem veszik a reklám és a mese közti különbséget.
Már az ovisok is azokat a játékokat kérik karácsonyra, amelyeket a rajzfilmek közti reklámban láttak.
A tökéletesként bemutatott termékek nem önmagukban hatnak, nagyon fontos a körítés is. Az igazi mamákkal szemben a reklámmamák mindig csinosak és mosolyognak, folyamatosan édességgel tömik talpig koszos gyerekeiket, akiknek elég csak gondolniuk valamire, és az máris teljesül.
Ha idejében tisztázzuk a gyerekkel, hogy mindennek mi is a célja, és amellett magunk is jó példával járunk elöl, vagyis nem a reklámok, hanem a józan ész és szükségleteink alapján vásárolunk, ezzel sokat segíthetünk a kicsiknek.
A másik képernyő
A számítógép lassan hasonló helyre kerül a gyerekek életében, mint a televízió. Az ovisok már jól ismerik az egyszerűbb számítógépes játékokat, mert ha otthon nincs is, valamelyik szomszédnál biztosan akad egy komputer, a “nagy” iskolások között pedig az a menő, aki minél több játékot ismer és játszik. Ráadásul a számítógép sok iskolában – sőt néhol az óvodában is – kötelezően használt eszköz, a szülő már csak ezért sem tudja eldönteni, hogy most tiltsa tőle a gyereket, vagy se.
Mivel a tiltás amúgy sem túl hatékony módszer, egyszerűbb, ha odafigyelünk arra, mit csinál a gyerek a gép mellett ülve. Célszerű még a legelején időbeli korlátokat felállítani, hogy ne püfölje egész délután a billentyűket ahelyett, hogy a labdát rúgná kinn a napsütésben. A számítógépes játékok általában nagyon harciasak, legtöbbször valamilyen akciófilmet idéznek, és egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy kiskorúak játsszanak velük.
Ha a gyereket az életkorának megfelelő programokkal ismertetjük meg, amelyeket aztán szívesen használ, talán kevésbé csábul el egy-egy barátnál látott durvább változatra.
Tudni kell azonban, hogy a számítógépnek is ugyanolyan veszélyei vannak, mint a televíziózásnak.
Gyerekek a szabadság hálójában
Míg a játékprogramokat ellenőrizheti a szülő, az internettel egészen más a helyzet. Amint gyerkőcünk megtanul olvasni, az előtte kitáruló világ egyik meghatározó eleme lehet az internet. Egyelőre a viszonylag magas költségek miatt még nem terjedt el széles körben, de már most is sok szülőnek jelent gondot az, hogy miként óvja meg csemetéjét a világháló veszélyeitől, hiszen internetezni nem csak otthon lehet. Ebben az esetben is nagyon fontos, hogy mindent megbeszéljünk a gyerekkel: milyen következményei lehetnek annak, ha idegenekkel “áll szóba” a neten, vagy ha személyes adatokat ad meg magáról és a családjáról. A jó szülő-gyerek kapcsolat, az őszinte beszélgetések lehetőséget adnak a kicsinek arra, hogy feltegye kérdéseit a különböző honlapokon látottakkal kapcsolatban is.
A telefon mint póráz
A bizalmas viszony egyik fokmérője lehet a gyerek mobiltelefonja is – ha van neki. Sok szülő, amint iskolába megy a gyerkőc, “biztonsági okokból” megveszi számára a telefont. Így mindig tudhatja, merre jár éppen, azonnal felhívhatja, ha nem ér haza időben, de akkor is, ha csak egyszerűen elkezdett aggódni érte. De vajon jó-e ez a gyereknek? Egész biztosan nem. Ha kölcsönös a bizalom gyerek és szülő között, nincs szükség ilyesfajta mesterséges kötelékre. A kisiskolás, aki érett arra, hogy tanuljon, minden lépéssel az önállóság felé halad, és ebben a felnőttek támogatására is számít. A folyton telefonáló szülő fontos fejlődési szakaszban gátolja meg őt túlzó aggodalmával.
Arról nem is beszélve, hogy a mobiltelefon használata az élet más területein is zavart okozhat. A gyerekben tompulhat a felelősségérzet, hiszen ha elkésett, vagy valamit éppen meg kellene oldania, felhívhatja anyut vagy aput, hogy segítsen.
Így a mobil, ami a többiek szemében éppen “naggyá” teszi, valójában visszatartja őt attól, hogy valóban nagy és önálló legyen.
Egészségügyi kockázatok
A mobiltelefon viszonylag új keletű holmi, használatának esetleges veszélyeiről azonban jó ideje folynak már viták. Amikor a telefon bekapcsolt állapotban van, az általa keltett elektromágneses sugárzás behatol az emberi testbe. Ennek következményei nem ismertek, ám sok tudós úgy véli, jobb megelőzni a bajt, és azt javasolják, telefonáljunk minél kevesebbet.
A reklámok a sikeres mobilüzlettel karöltve azonban épp ellenkező eredményt érték el: egyre többet mobilozunk, míg a kevéssé hangoztatott aggályok alig kapnak nyilvánosságot.
Gyerekek esetében mindenképpen figyelembe kell venni, hogy ebben a kérdésben ők nem tudnak dönteni – a választás a szülők felelőssége.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
