Kisgyerek

Tud beszélni a gyerekem, mégis visszavált babaüzemmódba

Mi lehet az oka annak, ha a gyermek, aki már megtanult beszélni, helyesen ejteni a szavakat, időnként úgy beszél, mint egy baba?
2021. Szeptember 16.
Miért beszél úgy a gyerek, mint egy kisbaba? (Fotó: Getty Images)

“A gyerekek gyakran játszanak azzal, hogy újra megpróbálkoznak valamivel, amivel az életük egy másik szakaszában fel tudták hívni magukra a figyelmet. Ez teljesen normális, a tanulás része. Valójában a szülő válasza tartja fent vagy oltja ki ezt a viselkedést” – mondta el Daniela Owen, gyermekpszichológus és gyerekkönyv szerző a romper.com kérdésére.

Számos különböző oka lehet a regressziónak a gyermek viselkedésében. Ha valamilyen nagy változás történik otthon, a gyermek visszaválthat a bababeszédre.

“Regressziót az élet bármely jelentősebb változása okozhat, legyen az olyan dolog, amellyel a szülők tisztában vannak, mint például egy új kisbaba érkezése, vagy olyan, amit a szülők kevésbé tekintenek az életet megváltoztatónak, de a kisgyereknek vagy változást jelentenek” – magyarázta Owen. Ez lehet például az iskolában egy új osztályba kerülés, egy új bébiszitter, vagy akár ha valamelyik a szülőnek új munkahelye van, és valamivel kevesebb vagy több időt tölt emiatt otthon. Mivel a gyerekek agya másképp dolgozza fel az információt, ami szülőként kisebb vagy jelentéktelenebb dolognak tűnik, az óriási változást jelenthet az ő világukban.

Owen szerint, ha a gyermek nagyobb, a bababeszédet nem a regresszió okozhatja, hanem talán kísérlet a figyelem elnyerésére. Az ő tanácsa az, hogy ezt hagyja figyelmen kívül a szülő. “Ha a szülők először nevetnek ezen, vagy aranyosnak találják a bababeszédet, azzal megerősíthetik a gyermek viselkedését. A gyerekek megismétlik azt a magatartást, amit a szülők megerősítenek, vagy amire odafigyelnek, mert a megerősítés és a figyelem vágyott a gyerekek és minden ember számára” – magyarázta a szakember. Ez gyakrabban fordul elő szerinte akkor, ha a fiatalabb testvér a bababeszéd szakaszában tart, a szülők pedig nevetnek ezen, tetszik nekik, hogy ez milyen aranyosan hangzik.

A szakember kiemelte, hogy a következetesség nagyon fontos, ha a szülő figyelmen kívül hagyja ezt a viselkedést a gyereknél. “A szakaszos megerősítés a legerősebb típus. A gyermek nem tudja, mikor kapja meg a figyelmet a viselkedésért, de tudja, hogy ez néha előfordul, ami miatt egyre inkább úgy beszélhet, mint egy baba. Tehát kulcsfontosságú a viselkedés teljes figyelmen kívül hagyása” – mondta Owen.

Mivel a regressziónak lehetnek komolyabb kiváltó okai is, figyelni kell más jelekre, mint az ágybavizelés, a kiborulások, vagy a visszahúzódó viselkedés, amelyek lehetnek valamilyen trauma következményei is. Ilyen esetben javasolt beszélni a gyermekorvossal, vagy egy viselkedésre szakosodott terapeutával. A terapeutát abban az esetben is célszerű felkeresni, ha a bababeszéd az egyetlen tünet, ami folytatódik abban az esetben is, ha a szülő figyelmen kívül hagyja ezt.

Mit tehetünk, hogy ne a babahangot használja a nagyobb gyermek?

A verywellfamily.com portál is megjegyzi, hogy bár a bababeszéd egy nagyobb gyermektől zavaró lehet, ez valószínűleg csak egy életszakasz. Néhány egyszerű közbelépéssel lehet tenni ellene, mielőtt kontrollálhatatlanná válna.

A mögöttes problémák megszüntetése

Néha valamilyen stresszes helyzetből fakad ez a viselkedés, máskor azért térhet vissza ehhez a gyermek, mert hiányzik neki, amikor kisgyerek volt, és egy kis szeretgetésre van szüksége. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez a viselkedés egy komolyabb problémát jelez, például a beszédfejlődés késését, vagy más fejlődési problémát. Ilyenkor javasolt a gyermekorvossal konzultálni, akár csak abban az esetben, ha más regresszív viselkedéssel is társul a bababeszéd.

Kezeljük higgadtan

Ha nagy ügyet csinálunk ebből a viselkedésből, azzal arra ösztönözhetjük a gyermeket, hogy folytassa. Ne hozzuk fel a témát, amikor nem úgy beszél, mint egy baba, és ügyeljünk rá, hogy a gyermek ne hallja, ha másnak erről panaszkodunk. Maradjunk nyugodtak, és avatkozzunk be közvetlen és egyenes módon. Még ha idegesítő is ez a viselkedés, a gyermek erről ne tudjon, ellenkező esetben folytathatja, hogy több figyelmet kapjon.

Ignoráljuk a viselkedést

Ahogy arról már szó volt, érdemes úgy tenni, mintha nem hallanánk a gyereket, ha a babahangját használja. Amint a szokásos hangon szól hozzánk, figyeljünk rá és válaszoljunk neki.

Időnként a babahang szokássá válhat, és a gyerek nem is tudja, mikor alkalmazza. Ilyenkor hasznos lehet, ha emlékeztetjük: “Használd a nagygyerek hangod!”, vagy “Nem értem a bababeszédet. Használd a rendes hangodat, és úgy mondd el, mit szeretnél!”.

Ha például az iskolás beszél babahangon, rámutathatunk az érzelmekre, amik ennek a hátterében állnak. Például: “Észrevettem, hogy a babahangon mesélted el, mi történt ma az iskolában. Kíváncsi vagyok, hogy aggódsz-e emiatt, és nehezedre esik-e erről beszélni?”. Támogatással megtanulhatja verbalizálni, hogyan érzi magát, és nem kell úgy elmondania, hogy a babahangot használja.

Dicsérjük a helyes viselkedést

Az egyik legjobb technika, ha pozitív figyelmet fordítunk a helyes viselkedésre. Ha a gyerek normál hangon beszél, mondjuk neki: “Szeretem, ha a nagygyerekes hangodon kérsz valamit”. Ez a stratégia ösztönözheti arra, hogy folytassa ezt a viselkedést, és rájöjjön, hogy ez a legjobb módja annak, hogy felhívja a figyelmet.

Tanítsunk neki új készségeket

A bababeszéd jelezheti azt is, hogy a gyereknek segítségre van szüksége az új készségek elsajátításában. Például, ha a csecsemőbeszédet használja, amikor más gyerekek társaságában van, érdemes lehet új szociális készségeket elsajátítania.

Időnként a bababeszéd segítségével próbálhatja egy gyermek meggyőzni a szüleit arról, hogy nem tud elvégezni egy nehezebb feladatot. Például egy családi összejövetelen a gyerek mondhatja babanyelven a svédasztal mellett, hogy ételt szeretne, mert ideges attól a helyzettől, hogy egyedül kell kiszolgálnia magát. Ilyenkor érdemes megtanítanunk neki a szituáció jobb kezelésének egy módját. Például mondjuk neki azt, hogy: “Úgy tűnik, bizonytalan vagy abban, hogy mit válassz. Mit mondhatsz, hogy tudjuk, segítségre van szükséged?”. Ezután vegyünk végig stratégiákat, amelyek segíthetnek az igényeit megfelelőbb módon kifejezni.

Forrás: romper.comverywellfamily.com