Szabályozhatjuk, hogy milyen információkat engedünk be az életünkbe: nem szól a háttérben a tévé, nem hallgatunk híreket a kocsiban, nem politizálunk a gyerek feje fölött. Ezzel sokat teszünk a gyerek védelmében, de mindent nem tudunk kizárni. Vajon tudja-e a gyerek – és ha igen, hány évesen -, hogy csalunk, szépítünk, kiszínezzük az igazságot?
Hazugság vagy szépítés?
Hyowon Gweon és munkatársai „Az elhallgatás bűnei” című munkájukban azt vizsgálták, hogy a gyerekek milyen mértékben képesek felismerni, ha a tanárok nem eléggé őszinték. Azt találták, hogy a gyerekek pontosan érzékelik, amikor egy felnőtt információkat hallgat el, és képesek saját viselkedésüket úgy változtatni, hogy kompenzáljanak. Az egyik kísérletben azt találták, hogy egy játék bemutatása esetén a 6 és 7 éves gyerekek rosszabbra értékelték az informátort, ha a játék funkcióinak egy részét nem mutatta be a felnőtt. Egy második kísérletben kimutatták, hogy az azonos ismertetés ellenére a 6 évesek jobban fedeztek fel egy játékot, ha az informátor korábban kihagyott információkat. Gweon és munkatársai kifejtik, hogy eredményeik arra utalnak, hogy a hitelesség megítélésekor a gyerekek a pontosságot és az informativitást is figyelembe veszik, és a viselkedésüket úgy igazítják, hogy kompenzálják, ha kételkednek a hitelességben.
Megjegyzik azonban azt is, hogy bár a kisgyermekek képesek kiszúrni a hamis állításokat, az elhallgatott információk félrevezető jellegének felismerésére való képességük csak idősebb korukban alakulhat ki. Igaz, kísérletükben nem vizsgálták a gyermekek szüleitől származó kommunikációt.
Végezetül néhány értékes tanáccsal is szolgálnak a kutatók a szülők számára, tekintettel arra, hogy úgy tűnik, a kisgyermekeink jobb hazugságérzékelők, mint amilyennek mi hisszük őket. Azt tanácsolják azoknak a szülőknek, akik szeretnék, hogy a beszéd és az információközlés az életkoruknak megfelelő legyen, hogy “mondják el az igazságot óvatosan, a hallgatósághoz igazítva az információt”.
Kép: Getty Images
Forrás: psychologytoday.com