Kisgyerek

Új kullancsfaj jelent meg Magyarországon

Veszedelmes kullancsfaj jelent meg az országban. A Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint most már egész évben kullancsszezon van.
2019. Május 15.
Új kullancsfaj jelent meg Magyarországon

A Dunántúlon Somogy és Tolna megyében új kullancsfaj jelent meg. Még keveset tudnak a szakértők, köz- és állat-egészségügyi veszélyeit vizsgálni kell – mondta az InfoRádióban a Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán, aki szerint most már egész évben kullancsszezon van. Február végétől július közepéig van az első nagy rajzás, majd augusztus elejétől november közepéig egy kisebb.

“Ez nem jelenti azt, hogy a nyári szezonban nem kell tartani a kullancsoktól, sőt,ha valaki egy balatoni strandra vagy egy Duna-parti fürdőzésre megy, ott is egy-másfél óránként be kell lesni a fürdőnadrágba vagy a bikinibe kullancsvizit végett. Védekezni kell!”- hívta fel a figyelmet Kapiller Zoltán.

Kapiller Zoltán azt is elmondta, hogy ha kirándulni megyünk, semmiképpen ne menjünk vadetetők, vadpihenők, vaditatók környékére, az általuk gyakran látogatott vidékekre, inkább a kijelölt turistautakon haladjunk.

“Kerti munka során nagyon ügyelni kell arra, hogy mely napszakban dolgozunk, ugyanis a kullancsok leginkább a reggeli és a délutáni órákban rajzanak ki előszeretettel. Minél magasabban van a nap, annál kevesebb kullancs van jelen. Ha bozótirtásra kényszerülünk, azt inkább a déli órákban tegyük” – javasolta a szakember. Védekezésképpen kullancsriasztó készítményt javasol és, hogy folyamatosan ellenőrizzük magunkat.

Ha valakiben kullancsot találunk, azonnal szedjük ki, patikában erre a célra kapható eszközzel, és semmiképpen se kenegessük be olajjal, ne tépjük, ne forgassuk, ne használjuk a kiszedéshez a körmünket.

A fertőző kullancsok 94 százaléka a Lyme-kór valamelyik változatát fecskendezi áldozatába.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Inforádió.hu