Emőke nyitott ajtónál porszívózik, amikor megérkezem. Amint meglát, abbahagyja, és mosolyogva betessékel a lakásba. Néhány dolgot még eltesz az útból, bekísér a szobába, és hellyel kínál. Mielőtt leülnék, a másfél éves Annát szeretném megismerni. Az egyik sarokban meg is látom a rácsos ágyban, amint ültében forog körbe-körbe. Figyelem az arcát, szép vonásai vannak, mint az anyukájának. Emőke kiteszi a szőnyegre, pár kedves szóval útjára engedi. Anna érzi, tudja, hogy vendég jött a házhoz, rögtön ismerkedni szeretne. Nem is kell sok idő, máris felmászik az ölembe.
Most ott tartunk, hogy a rácsba kapaszkodva feláll. Egyedül nem jár, de ha fogjuk, pár lépést már megtesz. Nagyon szeret mozogni, ha letesszük a szőnyegre, tapogatózva felfedezőútra indul.
– Anna rendkívül kis súllyal, mindössze hatvanegy dekával született. Hogyan is történt?
– Lázas beteg lettem, és a huszonnegyedik héten elfolyt a magzatvíz. Nem volt más választásom, mint megszülni a babát. Senki sem biztatott azzal, hogy életben marad. Anna három hónapig volt lélegeztetőgépen, négy és fél hónapig inkubátorban, összesen öt és fél hónapig az intenzív osztályon. Közben derült ki, hogy levált a retinája, tehát nem fog látni. Megműtötték ugyan, de a folyamat nem állt meg. Igaz, a fényt érzékeli. A szíve és a tüdeje sem teljesen egészséges, gyógyszereket kap rá. 2600 grammal hoztuk haza, pont egy évvel ezelőtt, azóta sokat hízott, már hat kiló fölött van.
– El tudtátok fogadni, hogy így alakult az életetek?
– A “mi lett volna, ha” kérdések nem foglalkoztatnak túlzottan, felesleges ezeken rágódni. Ugyanúgy szeretjük a kislányunkat, mintha épnek született volna, és a maga szintjén igyekszünk mindent megadni neki. Ebből a helyzetből kell a legtöbbet kihoznunk, ehhez alkalmazkodunk.
– Jó hallani, hogy többes számot használsz. Ezek szerint nem változtatott a párkapcsolatodon, hogy látássérült lett a kislányotok.
– Szerencsére nem. Tudom, hogy vannak házasságok, amelyek ilyen helyzetben felbomlanak. Gábor nagyon szereti a kislányát, és meg se fordult a fejében, hogy ne hozzuk haza. A családunk is könnyen elfogadta és megszerette, igaz, volt, aki sokáig halogatta a találkozást a picivel. Aztán egyszer úgy esett, hogy végre eljött, és megnézte Annát. Az első pillanatban megszerette. Azt kell mondanom, hogy az emberek általában segítőkészek és elfogadóak, nem sok bántó megjegyzést hallunk a hátunk mögött. Néha persze összesúgnak, de ezeket már megtanultam elengedni a fülem mellett.
– Sokan zavarban vannak, ha sérült emberrel találkoznak az utcán.
– Igen, ezt én is tapasztalom, de úgy veszem észre, hogy a gyerekek inkább anyáskodnak Anna fölött, sosem láttam, hogy gúnyolták volna. Remélem, felnőttként se bántják majd. Ha úgy adódik, igyekszem megvédeni, de bezárni biztosan nem fogom a négy fal közé. Neki is meg kell tanulnia eligazodni a világban.
– Nem kaptad még azon magad, hogy csupa látással kapcsolatos kifejezést mondasz neki? Azt, hogy “Nézd csak!” vagy “Látod?”
– Dehogynem. Eleinte zavarban voltam, de utánanéztem, mi a teendő. A lényeg, hogy nem olyan kényes kérdés ez, mint gondolnánk. A látni ige a látássérülteknél nyilván az egyéb érzékelést, például a tapintást jelenti, ők ezt így értik. Én is azt szoktam mondani, hogy “Nézegesd meg!”, amikor a kezébe adok valamit.
– Hogy látod most Anna jövőjét?
– Remélem, hogy elégedett ember lesz. Értékes életet sérült látással is lehet élni. Mi biztosan mellette állunk, és segítjük az útján. Ugyanúgy szeretjük a kislányunkat, mintha épnek született volna, és a maga szintjén igyekszünk mindent megadni neki.
Miről lehet felismerni a látássérülést kisgyerekkorban?
– A kisbaba nem követ a szemével sem mozgó alakokat, sem eléje rakott tárgyakat
– Mindent közelről néz
– Mozgása félénk, segítségre szorul
– A hangot adó játékokat kedveli
– Lehet külső jele (hályog, szemhéjcsüngés stb.)
Bővebbet a www.latasvizsgalo.hu lapon találunk.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
