ARFID evészavar evés

Mindannyian hallottunk már olyan gyerekről, aki csak és kizárólag paradicsomos spagettit eszik, na jó, néha egy pizza szelet azért lecsúszik. Olyan kisgyerekről is, aki nem szeret bizonyos színű, állagú ételeket vagy nem mindegy, hogy a tányérján ágymással szemben vagy egymással háttal helyezkednek el a félkiflik. Rosszabb esetben azt gondoljuk, ez a gyerek elkényeztetett, jobb esetben hagyjuk, de figyelünk: mi ez, rigolya? Válogatósság? Szenzorosság? Vagy a – még nem túl rég óta létező – ARFID? A kérdés megválaszolása cseppet sem egyszerű és a rossz hírünk az, hogy nemcsak szülőként, de szakembereket is próba elé állít a diagnózis definiálása.

ARFID vagy nem ARFID?

Az evészavar, aminek neve egy mozaikszó, ARFID, az angol Avoidant Restrictive Food Intake Disorder szavakból eredeztethető, amit magyarul elkerülő korlátozó táplálékbeviteli zavarnak hívhatunk. Már a neve is kihívásokkal jár. Maga a diagnózis 2013-ban került bele a DSM-5-be, vagyis a mentális betegségek nemzetközi diagnosztikai és statisztikai kézikönyvébe, azaz tíz éve nevesíthető, diagnosztizálható, azaz nem olyan régóta tudjuk, hogy, amit evészavarként sok gyerek és szülő megtapasztal, annak neve van, diagnózisa és kezelési lehetősége is.

Ahhoz, hogy ARFID diagnózist kapjon valaki olyan evészavarral kell lennie, ami egyfelől hosszabb ideje fennáll, másfelől az alábbi három típus egyike biztosan jellemző az evészavaros gyerekre (vagy felnőttre, hiszen felnőttkorban is adható diagnózis):

Az első típus: az ételek állaga, színe, íze, szaga alapján utasít el bizonyos ételeket a gyermek. Ezt sokszor nevezik „bézs diétának” is, mivel a leggyakoribb az, hogy a gyermek szinte csak bézs színű ételeket fogyaszt, ilyen például a keksz, üres tészta, kenyérfélék.
A második típusba tartoznak azok, akik számára az étkezés, az ételek nem fontosak, mindig is nagyon keveset ettek, különösebben nem érdekli őket az evés.
A harmadik típus esetén az evés valamilyen negatív eseménnyel kapcsolódott össze, ilyen lehet például hányás, hányinger, fulladás, allergiás reakció, és emiatt fél megenni bizonyos típusú ételeket.

A választóvonal a között, hogy ARFID-dal állunk szemben vagy sem, valahol ott húzható meg, hogyha a szülő már mindent bevetett, minden létező megoldást és trükköt kipróbált, de a gyerek továbbra is csak üres tésztát hajlandó enni, újdonságot a világért ki nem próbálna és ez a gyakorlat más közegben is – például az óvodában, vendégségben – változatlan, akkor elkezdhetünk erősen gyanakodni. Ellentétben azzal, amikor otthon kétféle ételt eszik meg, az oviban azonban jöhet szinte bármi – mert ebben az esetben teljesen másról van szó.

Nemhogy tészta, friss tészta!

Egy ARFID-os gyerekre egyébként az is jellemző, hogy mindig ugyanolyannak kell lennie az étel állagának. Tehát nem elég, hogy sima, feltét nélküli legyen az a tészta, spagetti, de épp annyira legyen friss, mint előző alkalommal. Másnaposan megmelegítve már nem jó. Éppen ez az oka annak is, hogy például nem eszik zöldséget, hiszen lehetetlen, hogy két paradicsom pont ugyanúgy nézzen ki és teljesen egyforma legyen az állaguk. Mindig van egy meglepetésfaktor, egy kiszámíthatatlanság, hogy most édesebb vagy savanyúbb, löttyedtebb vagy keményebb lesz az az áfonya – fogalmazza meg plasztikusan Demetrovics Orsolya gyerekpszichológus Semjén Nórának, az Anyapercek podcastban. A szakértőtől megtudhatjuk még többek között, hogy

A szülők elég nagy valószínűséggel tudni szokták, hogy a gyereküknél nem egyszerű válogatósság áll fenn.
Az ARFID-os gyerekeket egészen kamaszkorukig nem nagyon zavarja az evéssel kapcsolatos problémájuk, de akkor a kortársakkal való kapcsolódás, közös pizzázás ráébreszti őket, hogy valami nem oké azzal, hogy ötféle ételt esznek meg.
Az ARFID multifaktoriális, vagyis több okra vezethető vissza.
Bármilyen életkorban kialakulhat, de leggyakrabban 0-4 éves kor között jelentkezik először.
Más evészavarokhoz képest nagyobb a fiúk aránya.
Nagyobb valószínűséggel társul hozzá autizmus spektrum zavar, ADHD, szenzorosság.
Más evészavaroktól eltérően nincs testképzavar.
10 éves kor fölött a leghatékonyabb módszer az ARFID kezelésében a kognitív viselkedésterápia. A kisebbek számára is vannak módszerek, például a játékos viselkedésterápia, ahol új ételekkel nagyon fokozatosan ismerkedhet meg.
Nagy stresszt jelent a családtagoknak is ez az evészavar, hiszen a szülők önmagukban keresik a hibát, úgy élik meg, hogy képtelenek megfelelő táplálékot adni a gyereknek, biztosan ők rontottak el valamit. A környezet sajnos nagyon sokszor erre rá is erősít, igen jellemző a stigmatizáció: a szülők és a gyerek megbélyegzése is.