Kisgyerek

Van kiút a hisztiből!

Néha olyan jó lenne, ha valaki megmondaná a biztos receptet, miként lehet rábírni a gyereket arra, hogy elfogadhatóan viselkedjen, felvegye a ritmust, és legyen tekintettel másokra.
2012. Szeptember 24.

Hogy ne legyen az egész napunk alkudozással tűzdelt hiszti. Tuti recept nincs, de jó módszer igen.

Skita Erika (képünkön), az Értsünk szót! program alapítója már két gyerek édesanyjaként segíti a szülőket.– Még meg sem született az első babánk, amikor egy könyvesboltban megakadt a szemem egy könyvön. Először azt tűnt fel, hogy milyen rettenetesen hosszú címe van: Adele Faber – Elanie Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje… Levettem a polcról, elkezdtem olvasgatni, és beleszerettem.

Később, amikor megszülettek a gyerekek, rájöttem, hogy tökéletesen működik a szerzők módszere. Ha jól kommunikálok a kicsikkel, sokkal kevesebb a konfliktus, és jobb az együttműködés. Megnéztem a szerzők honlapját, és kiderült, hogy a könyv alapján Amerikában szülői tréningeket is tartanak, nagy sikerrel.

Felvettem velük a kapcsolatot, és a férjemmel elhatároztuk, hogy megteremtjük Magyarországon is a lehetőséget. Elkészültek a tananyagok, a kézikönyv, és elindultak az első tanfolyamok. A módszer lényege a segítség, hogy a szülő jól tudja kommunikálni, amit szeretne. A szülők sokszor azt szeretnék tudni, hogy mit csináljanak, hol húzzák meg a határokat, mit engedjenek meg és mit ne, de ebbe mi nem szólunk bele.

Az egyik családban szabad kézzel enni, a másikban tilos. Ezt a szülő dönti el. Mi abban segítünk, hogy képes legyen hatékonyan elérni a saját céljait, de úgy, hogy a gyerek se érezze közben rosszul magát. Pozitív kommunikációt tanítunk, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindent meg kellene engedni a gyereknek.

Érdemes szemléletet váltani!

– Sokszor nehéz a szülőknek megérteni, hogy a mi rendszerünkben nincs helye a büntetésnek – mondja a tréner. – Mi azt javasoljuk, hogy szembesítsék a gyereket a tetteinek következményével, és ez nem azonos a büntetéssel.

Másik érdekes tapasztalat, hogy a legtöbb szülőnek nehézséget jelent, hogy elfogadja a gyerek érzelmeit. Amikor sír, ne próbálja elhallgattatni azzal, hogy „Katonadolog!” vagy „Ne sírj, nem is fáj annyira!” Ehelyett el kell fogadnunk, hogy ő bizony rosszul érzi magát. És így mindjárt könnyebben tudunk vele beszélgetni, és könnyebb lesz megértenünk egymást.

A nyolc alkalomból álló tréning során sok idő jut a beszélgetésre és a különböző szituációk elemzésére. Persze nem megy minden azonnal, de egy idő múlva már szinte ösztönösen működik, sőt, a gyerek is megtanulja. Nemrég „összekaptak” a gyerekeim, ami úgy nézett ki, hogy a hároméves odaállt a kicsi elé, és azt mondta: „Figyelj, most nagyon dühös vagyok!”

Nem lökte föl, nem csípett bele, megpróbálta megbeszélni. Nagyon jó érzés volt. Örülnék, ha egyre több családban működne a pozitív kommunikáció, sőt: óvodákban, iskolákban is. Már dolgozunk az ügyön, hogy a Testvérek féltékenység nélkül című könyvhöz tartozó tréninget is átültessük magyar nyelvre, és elindítsunk egy pedagógusok számára kidolgozott programot.

Minden családban kardinális kérdés: mit kezdjünk a hisztivel?

Bővebb információ: www.ertsunkszot.hu

Ezek is érdekelhetnek:

  • Hisztilógia: nagy igazságok a hiszti kapcsán
  • Ezt ne tegyük, ha hisztizik a gyerek!
  • Dühöngő “ifjúság”
  • Tényleg azt akarod, hogy szófogadó legyen?