Nekem fontos az ő véleménye is!
Mariann (35), kisfia a 22 hónapos Márk
Én a nagy korkülönbségre szavazok, bár mindenki lebeszél róla. A bátyám és énköztem több év van, nagyon szerettük egymást. Anyu mesélte, hogy mennyit segített neki, hogy ő hozott el az oviból, és hogy mennyire „húzott magával” a tanulásban, fejlődésben.
Még nem akarok kistestvért. El sem tudom képzelni, hogy a most rajongva rajtam csüggő gyerekem egyszer csak maga mellé kap egy csomagot, amit az ő szerelmetes anyukája még nála is többet babusgat! Még nem tudunk egyenrangúan kommunikálni, még nem tudnám vele megértetni, hogy őt ugyanúgy szeretném tovább. Nem tartanám sportszerűnek, hogy nem tudta elmondani nekem a véleményét, nem tudtam megkérdezni, hogy ő szeretne-e kistestvért. Nekem fontos az ő véleménye is!
Kicsit később, ha ő négy-öt éves lesz, talán ő maga szeretne kistestvért.
Ráadásul most sem mindig jutok előre a házimunkával, mert hol játszani, hol cicizni, hol mesélni kell! A velem együtt szülő barátnőim nagy része ismét terhes, nagy a propaganda ez irányban. De én nem vagyok kis korkülönbséges mama… Végre eljutottunk Márkkal arra a szintre, hogy lehet menni klubba, babamuzsikára, állatkertbe, barátnőzni, kirándulni. Nem, én nem tudnék most újra émelyegni, alvókorban szenvedni, vizsgálatokra járni!!! És nem tudnám neki azt mondani, hogy bocs, de most már nem veszlek az ölembe, mert félek, hogy megemelem magam!
Néha olyan, mintha ikrek lennének!
Gyöngyi (38), gyerekei: Ági 13, Bálint 11
Én mindig úgy szerettem volna, hogy kis korkülönbséggel szülessenek a gyerekek. Nekem nincs testvérem, amit mindig fájlaltam, így hát az nem volt kérdés, hogy legalább ketten lesznek. A családomban a testvérpárok között öt-hat év korkülönbség volt, és azt láttam, hogy így kevés közük lett egymáshoz a testvéreknek. Az enyémek között két év van, a nagyobbik lány, a kisebbik fiú. Néha olyan, mintha ikrek lennének. Egyszerre kell minden, egy időben vannak a társasági események, bulik, egyszerre voltak mindig betegek (helyesebben egymás után, a lappangási idő azért megvolt, ugye…). Az első évek nem voltak túl egyszerűek, kellett néha a segítség.
Most kiskamaszok. Egészen kilenc-tíz éves korukig remekül megvoltak, egy szobában aludtak, esténként az általam mondott mese után a fiam még mesélt a lányomnak, és sokat játszottak együtt. Aztán jöttek a nehéz évek. A lányom kamaszodni kezdett, és abba a korba ért, amikor a lányok amúgy is elhúznak a fejlődésben a fiúktól, egyszeriben lett egy kisfiam és egy nagylányom. Volt három rémes évünk, közös tevékenységek csak akkor jöhettek szóba, ha velem szemben lehetett bármit csinálni. Mostanában kezd enyhülni a helyzet, összenőttek megint. Hol az egyikük, hol a másikuk szobájában tűnnek el órákra, mindenfélét csinálni. És az utóbbi időben egyre jobbakat beszélgetünk együtt. Nálunk bevált a kis korkülönbség.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
