Teherbeesés

Az asszonyhitelből utazni is lehet

A hitel szabad felhasználású, azaz bármire költhető, így akár el is utazhatják a pénzt azok, akik megfelelnek a feltételeknek.
2019. Március 20.
Az asszonyhitelből utazni is lehet

A babaváró hitel (vagy asszonyhitel) legfeljebb 10 millió forint összegű lehet, amit 20 év alatt, kamatok nélkül kell visszafizetni, nevezhetjük akár ingyenhitelnek is. A Bankmonitor szedte össze, hogy mi minden olvasható ki a kormányrendeletből – írja a 24.hu.

A babaváró hitel szabad felhasználású hitel vagyis bármire el lehet költeni, akár egy világkörüli útra is. A 10 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, szabad felhasználású jelzáloghitel teljes visszafizetése jelenleg 19,5 millió forintba kerülhet, vagyis ha így nézzük, 9,5 millió forint pénzügyi előnyt jelent. A hitelnél ráadásul nincs jelzálogfedezet, így a 100 ezer forint körüli egyszeri díjat is meg lehet spórolni.

Az asszonyhitelt 2019. július 1. és 2022. december 31. között lehet igényelni. A kérelem benyújtásakor a feleség nem töltheti be a 41. életévét (de elmúlhatott már 40 éves). Mindkét félnek magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie. A házaspár egyik tagjának a hiteligény benyújtásának időpontjában legalább 3 éve folyamatosan biztosítottnak kell lennie, vagy nappali tagozaton felsőoktatásban tanulónak, vagy bármely másik állam TB-biztosítottjának. A jogviszonyok össze is adhatóak, ha nincs köztük 30 napos megszakítás.

Könnyítés van. A felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben végzettek akkor is jogosultak a hitelre, ha a tanulmány befejezése és a következő, támogatásra jogosító jogviszony között nem telt el 6 hónapnál hosszabb idő. A közfoglalkoztatási jogviszonyt (közmunka) pedig külön kezeli a kormányrendelet: az ilyen jogviszony maximum 12 hónap jogosultságnak számít.

További szabályok:

  • A hiteligénylőnek nem lehet a NAV-nál tartozása,
  • A házaspár egyik tagja sem szerepelhet rossz adósként a KHR-adatbázisban.
  • Amennyiben már van minimum egy gyermek, akkor legalább az egyik félnek első házasnak kell lennie. Az özvegység nem számít korábbi házasságnak.
  • Az első öt évben semmiképp sincs kamata a hitelnek, az állami kezességvállalásnak viszont van költsége, ami évente a fennálló tartozás 0,5 százaléka. (Ez és a havi törlesztő összege nem haladhatja meg a havi 50 000 forintot.)

Ha megszületik a gyerek, akkor 3 évre szüneteltethető a visszafizetés, amennyiben a hitel folyósítását követő 5 évben gyermek születik, vagy ha a pár gyermeket fogad örökbe, az örökbefogadást engedélyező határozat pedig ezen időszakon belül véglegessé válik.

Amennyiben a szerződés megkötésekor a magzat már betölti a 12 hetes kort, akkor a szüneteltetés azonnal kérhető, vagyis nem kell megkezdeni a törlesztést.

Fontos, hogy a szüneteltetés nem számít bele a 20 éves futamidőbe, vagyis ennyivel kitolódik az aktuálisan hátra lévő futamidő.

Amikor megszületik a második gyermek is, akkor újabb 3 évre felfüggesztik a törlesztést, és a fennálló tartozás 30 százalékát elengedik.

A harmadik gyerek megszületésekor a teljes fennálló tartozás elengedik. (Ennek időpontja a magzat 12 hetes kora, illetve az örökbefogadott gyermek státuszának véglegesítése.)

A kamattámogatás akkor is, ha nem születik 5 éven belül gyermek, vagy nem történik örökbefogadás. Ilyenkor a hitel a hátra lévő futamidőre piaci kamatúra vált, az addig kamatkedvezményt pedig egy összegben vissza kell fizetni.

Ha egyik szülő sem rendelkezik magyar lakcímkártyával, akkor hiába születnek meg a gyerekek, nem jár sem a felfüggesztés, sem a hitelelengedés. Ha megszűnik egy családtag magyarországi lakcíme, akkor a család nem jogosult a hitel visszafizetésének szüneteltetésére sem. Ha mindkét személynek megszűnik a magyar lakcímkártyája, akkor a kamattámogatás is elvész, vagyis ezt követően piaci kamatot kell fizetni.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu