Teherbeesés

Tényleg egyre nehezebb természetes úton teherbe esni?

Miután majdnem mindannyian ismerünk olyan párokat, akiknek nehézségeik adódtak a teherbeeséssel, az lehet a benyomása az embernek, hogy ma nehezebb teherbe esni, mint volt mondjuk 30 évvel vagy 50 évvel ezelőtt (anyáink, nagyanyáink idejében).
2020. Január 01.
Tényleg egyre nehezebb természetes úton teherbe esni? (Fotó: iStock)

Hosszasan beszélgettem erről a jelenségről dr. Vörös Anna termékenységi specialistával, szülész-nőgyógyász szakorvossal. A tanulság: máskor és más életkörülmények között történt szüleink, nagyszüleink korában a teherbeesés, ezért azt még csak összehasonlítani sem lehet a 2000-es évek fogantatásaival. Instant világ “Jellemző a mai kor modern társadalmára, hogy tisztában vagyunk vele: jó teljesítménnyel, kellő munkával, kitartással célba érhetünk. Ami igaz is a legtöbb dologra, például tanulmányok, munkavállalás, szakmai előmenetel, csak éppen a gyermekvállalásra nem” – kezdi a magyarázatot Vörös doktornő.

Az utóbbi 10-15 évben gyermeket vállalni próbáló és abban nehézségekbe ütköző párok jellemzően nagyon hasonló életutat járnak be: továbbtanulnak, szakmai gyakorlatot végeznek, diplomázás után teljes állásban dolgozni kezdenek, gyűjtik a szakmai tapasztalatokat. Közben párt keresnek, találnak, évekkel később házasságot kötnek. És aztán egyszer csak húznak egy vonalat, hogy akkor eljött a gyermekvállalás, családalapítás ideje. “Ez önmagában nehézséget okoz így. Parancsszóra a legritkább esetben működik a fogantatás” -hangsúlyozza valószínűleg húszezredszerre a termékenységi specialista. A terv szerinti életünk gépezetét tehát váratlanul megakasztja, amikor nem sikerül az első-második hónapban a tervezett teherbeesés. Ilyenkor a nők túlnyomó többsége rettenetesen stresszelni kezd, ami pedig, ördögi kör, tovább nehezíti a teherbeesést.

A számok elég jó irányadók: “Ha a pár nő tagja 35 év alatti, a férfi pedig nem több 45 évesnél, akkor 80% a valószínűsége annak, hogy egy év alatt teherbe tud esni a nő” – teszi világossá a helyzetet a doktornő. Vagyis tíz párból kettőnek nem sikerül a terhesség 12 hónap próbálkozás alatt. Két év próbálkozásnál már 90% a teherbeesési esélyük, tehát 10-ből csak 1 párnál nem jön össze 24 hónap alatt a kisbaba. Az első sikertelen év után (35 éves kor felett már akár fél év után) egyébként ajánlott termékenységi specialistát felkeresni. Kitolódó gyermekvállalási idő A türelmetlenség oka pedig kézzelfogható: harmincas éveikben járó párok érthető módon nem érnek rá éveket várni az első sikeres terhességre.

Amire a húszas éveik elején házasodó és gyermeket tervező elődeink ráértek és stressz nélkül várták a gyermekáldást – az most, a mai terv szerint felépülő életünkben egy elakadás, amit meg kell oldani, sürgősen. “A biológia pedig ilyenkor a nő, illetve a babát tervező pár ellen dolgozik. Amíg ugyanis a nő 20-as éveiben nagy átlagban 3 érett petesejt kell egy sikeres terhességhez, addig a 30-as éveiben ehhez 10 érett petesejtre van szükség, míg a 40-es éveiben járó nőnek már körülbelül 100 érett, jó ‘minőségű’ petesejt is kellhet egy élő, egészséges gyermekhez” – magyarázza dr.Vörös Anna. Rossz hír, hogy ráadásul a nők együtt születnek az életük során rendelkezésre álló petesejtekkel, tehát ezek nem tudnak újra és újra termelődni. A meglévő petesejtállomány pedig, amíg valaki huszonévesen vállal gyermeket, huszon-egynéhány évnyi sérülési lehetőségnek van csak kitéve – míg a harmincas évekbeli gyermekvállalásnál több, mint 30 éve van a petesejtnek sérülni. “A harmincas éveire nagyobb valószínűséggel lesz diabétesze, PCOS-e, magas vérnyomása, autoimmun vagy más, a teherbeesésre negatívan ható betegsége a nőnek” – fejti ki az életkor és a teherbeesés kapcsolatát Vörös doktornő.

Nem vigyázunk magunkra

Emellett harminc év alatt hibázni is több esélye van a pároknak. “Nagyon gyakori a mai korban az, hogy nem eléggé vigyáznak magukra a fiatalok: a teherbeesés ellen még akár lelkiismeretesen védekeznek is, de a szexuális úton terjedő betegségek ellen gyakran nem” – számol be a praxisában látott tapasztalatokról a termékenységi specialista. A huszonhárom évesen egy fesztiváléjszakán történt, védekezés nélküli együttlétnek pedig köze lehet a nehezített teherbeeséshez harminchárom éves korban, sajnos. A szexuális úton terjedő chlamydia, ureoplasma, gonorrhea vagy micoplasma például petevezeték-elzáródást okozhatnak.

Ezek a fertőzések ráadásul gyakran nem járnak szembeötlő tünettel, nagyon hosszú ideig lappanganak (évekig, tíz évig is akár). “Vagy olyan tünetet okoznak, amit nem kapcsolnak nemi betegséghez a nők, így mondjuk a szexet követő enyhe vérzésnek sokszor nem tulajdonítanak jelentőséget” – hívja fel a figyelmet a szakember. “Pedig antibiotikumokkal kezelhetőek lennének ezek a megbetegedések” – emeli ki Vörös doktornő.

Almát a majommal

Amikor a 30 évvel ezelőtti és a mai teherbeeséseket próbáljuk összehasonlítani, akkor almát méricskélünk a majomhoz. Ha az a kérdés, hogy ma tényleg nehezebb-e természetes úton teherbe esni, mint 30 évvel ezelőtt, akkor pontosítani kell. A mai húszéves pároknak nagy valószínűséggel ugyanannyira nehéz vagy könnyű a teherbeesés, mint egy generációval korábban. De akikre általában gondolunk a téma kapcsán, a mai harmincas pároknak a mai életkörülmények között valóban nehezebb teherbe esni, mint 30 évvel ezelőtt az akkori húszéveseknek – így hasonlítjuk az almához a majmot. Szóval igen, a mai harmincasoknak lehetnek nehézségeik a fogantatással. Amire szerencsére kínál megoldást, segítséget az orvostudomány.

Kapcsolódó írásaink: