1956-ban született a németországi Allgäuben. Három gyerek édesanyja. Pályafutását kórházi szülésznőként kezdte, majd szabadfoglalkozású bábaként folytatta otthon szülések kísérőjeként. Szakterülete a homeopátia és az aromaterápia, oktatóként a természetes szüléskísérésen kívül ezekről a témákról tart előadásokat. Saját kiadója van: www.stadelmann-verlag.deNégy könyve közül kettő jelent meg magyarul 2007-ben, A bába válaszol, valamint a Bevált aromakeverékeim. www.katalizatorkiado.hu
A nők képesek arra, hogy világra hozzák gyereküket, és az ezzel összefüggő élmények meghatározzák életüket – így lehetne összefoglalni Ingeborg Stadelmann szemléletmódjának lényegét.
– Mindamellett, hogy ez így igaz, manapság sok az elbizonytalanító tényező. Magas a császármetszések aránya, sokszor avatkoznak be a szülés természetes folyamatába. Mit gondol, merre tartunk most?
– Körülbelül 1955-ig a nők többsége otthon szült, Németországban most ötszázalékos ez az arány, és sok éve változatlan, talán egészen enyhén emelkedő. A most szülő nők már kórházban jöttek világra, egyre több a császármetszés, emiatt aztán feledésbe merül a szülni tudás képessége, nem lesz belőle a lánygyereknek továbbadható tudás. A legfontosabb hiányzik egyre inkább, a példa, hogy igen, lehet szülni. Ugyanakkor kérdéses, hogy a gazdasági válság közepette meddig engedheti meg magának az egészségügyi ellátórendszer a kívánságra végzett császármetszések és a sok felesleges beavatkozás finanszírozását. Németországban most erről folyik a vita.
– Hogyan vélekedik a vizsgálatok sorozatából álló terhesgondozásról?
– Egy egészséges kismamának nincs szüksége rutinvizsgálatokra, hanem sokkal jobb, ha ezek helyett bizalmat, védelmet, megerősítést kap úgy, hogy személyiségét, testét és lelkét egységes egésznek tekintik. A terhesgondozás a testre összpontosít, miközben a lélek érintetlenül marad. A rutinvizsgálatok pedig újabb és újabb aggodalmakat szülnek, így nem megerősítenek, hanem inkább megkérdőjeleznek. Ezért olyan visszás a helyzet! A feleslegesen, puszta kíváncsiságból végzett ultrahang például olyasmiről tanúskodik, amit a kismama amúgy is tud: ott van benne a kisbaba, és növekszik. Ehelyett arról kellene szólnia, és azt kellene megerősítenie: képes vagy kihordani a gyerekedet! A terhesgondozás során túlságosan gyakran állapítanak meg valamilyen kockázatot. Ezek jócskán elbizonytalanítják a kismamát, annál is inkább, mert a végleges, írásos szakvéleményre azután még hetekig várnia kell. Három-négy hét szorongás? Sok! Ez negatívan befolyásolja a magzat idegrendszerének fejlődését, mert a kismama stresszhormonszintjét is jelentősen növeli. Ezek a negatív következmények jelentik a valódi kockázatot, hiszen akár idő előtti fájásokhoz vezethetnek.
– Ön a személyes praxisában mit tart ebből kivitelezhetőnek és fontosnak?
– Persze én magam is ellenőriznék egyet s mást a kismamánál, de szigorúan holisztikus megközelítésben, vagyis a testét és lelkét mint összefüggő rendszert figyelembe véve. A megfelelően támogatott, megerősített várandós nő megtanulja megérteni a testét, és képessé válik arra, hogy magatartásának változtatásával pozitívan befolyásolja terhességének alakulását. Nagyon fontosnak érzem azt is, hogy részletesen, mélységében foglalkozzunk a nő félelmeivel. Talán a leggyakoribb a fájdalomtól való félelem, noha már szinte mindenütt hozzáférhető az epidurális fájdalomcsillapítás. A fájdalomtól való félelem azonban olyan mélyen gyökerezik, hogy sokaknak még az EDA ígérete sem elég, császármetszést szeretnének. A második leggyakoribb félelem a születendő gyerek egészségével kapcsolatos. A társadalmi és szülői elvárás az, hogy csak tökéletesen egészséges gyerek születhet. Ennek érdekében a beteg magzattól időben meg kell szabadulni – ezt sugallják a genetikai szűrések és vizsgálatok. Csakhogy ez a tendencia inkább káros, mint hasznos: ugyanis a magzati korban elvégezhető vizsgálatok csak néhány genetikai rendellenesség kimutatására alkalmasak, és akkor a későbbi életkorban jelentkező betegségekről még nem is beszéltünk. Aztán itt van a koraszülés problémája: a megelőzésben alig lépünk előre, legfeljebb abban, hogy egyre kisebb és éretlenebb újszülötteket képesek életben tartani. Az orvostudomány nem mindenható. A félelem pedig mindig is egészséges és fontos kísérője volt az ember életének – foglalkozni kell vele, és nem semmibe venni, ahogy most sokan teszik.
– Hány év gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki tapasztalt bábának mondhassa magát?
– A szülés nagyon egyéni dolog, mindegyik más. Egyetlenegyből is rengeteget lehet tanulni, de a tapasztalatból sosem elég. Minden egyes szülés változtat az anyán, az apán, a gyereken, aki születik, és a segítőkön, akik jelen vannak. A babavárás boldog reményekkel kezdődik, ezt a nyelv is kifejezi: „froher Hoffnung sein” – ez a kifejezés azt jelenti, hogy boldog reménység elébe nézni, azaz várandósnak lenni. Aztán a boldog reményekből félelmek lesznek, és a bábának nagyon kell vigyáznia, hogy saját nehézségeit, félelmeit ne adja át a kismamának. Kevesebb szülést kell kísérni, hogy legyen ideje leülepednie annak, ami az egyiknél történt, hogy ne befolyásolhassa a következőt. A szülés ugyanis nem mindig euforikus és örömteli. A szülő nő viszont akkor képes átadni magát a baba világra hozatalának, akár nehézségek közepette is, ha tökéletesen bíznak benne. Pontosan ez a bizalom megy egyre inkább veszendőbe.
Kapcsolódó cikkek
