Terhesség

A katolikus egyház ezt ajánlja a lombikeljárás helyett

Természetes fogantatást elősegítő módszert, az úgy nevezett NaProTechnológiát ajánlja az egyház a lombikeljárás helyett. A meddőségi szakemberek viszont nem veszik komolyan a módszert.
2017. Szeptember 07.

A hvg.hu járt utána annak, hogy mi az a NaProTechnológia, amit Veres András püspök az elhíresült augusztus 20-i beszéde után, a Kisalföldnek adott interjúban mint megoldást ajánlott a hívő, meddő pároknak. Mint tudjuk az ünnepi beszédében a püspök a lombikeljárást bűnnek, a benne résztvevőket pedig bűnösnek nevezte.

Veres püspök az interjúban a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ismert és elterjedt NaProTechnológiát vagyis Természetes Reprodukciós Technológiát ajánlotta. Ez a püspök elmondása szerint egy olyan, a természetes fogantatást elősegítő módszer, amely a lombikprogrammal ellentétben valóban „gyógyítja a sterilitást” és „számos meddőnek tartott házaspárt ajándékozott meg természetes fogantatás útján a gyermekáldás örömével”. A hvg.hu információi szerint az egyház támogatása erős túlzás, a lap úgy tudja, hogy a püspöki konferencia tagjai nem egységesek a megítélésében. Jegyesoktatásokon például majdnem kizárólag az elavult hőmérőzéses módszert ajánlják a házasulandók figyelmébe.

A NaProTechnológia lényege, hogy a nő megtanulja megfigyelni a saját termékenységi/menstruációs ciklusát. Nem a testhőmérséklete alapján, hanem egyéb jelek alapján. Termékenységi oktatók tanítják meg erre a jelentkezőt és ha megvan a helyesen végzett háromciklusnyi napló, akkor máris találkozhat az orvossal. Az orvos ezekből a feljegyzett adatokból sokszor egyből tudja, hogy milyen probléma áll a háttérben. A meddőségi okok feltárása után következik annak megszüntetése, gyógyszerrel vagy akár műtéttel. A lényeg, hogy a megtermékenyítés már természetes úton történik(het) meg.

A hvg.hu által megkérdezett nőgyógyászok közül a legtöbben nem hallottak, vagy ha igen, nem akartak nyilatkozni az egyház ajánlásával előkerült módszerről. Azok az orvosok, akik ismerték, úgy érveltek a módszer ellen, hogy a „termékenység figyelgetésével” nem sokra megy, akinek például petevezeték vagy petefészek hiánya miatt nem lehet gyereke. Egy hazai termékenységi klinika kizárólag név nélkül nyilatkozni hajlandó vezetője pedig azt mondta: pácienseik nagy részének nagyjából annyit használna a NaPro, mint amit az egyház ugyancsak erősen ajánl híveinek: az imádkozás.

Az eljárást kb. 5 éve kezdték meghonosítani Magyarországon, Dr. Tóth Ágnes nőgyógyász és hat tanácsadó. Jelenleg gyakorlatilag működésképtelenek, mert a két orvosból egy tartósan külföldön van.

„Senki nem gondolta, hogy a püspök úr egyszer csak reklámozni kezd minket, sőt kicsit kellemetlen is a kéretlen reklámja, mert nem voltunk ekkora érdeklődésre felkészülve” – magyarázta a hvg.hu-nak Tóth Ágnes, aki most Írországban van.

A NaPro hazai meghonosítói nem állítják, hogy mindenkinek jó a módszer: saját honlapjukon is elismerik, hogy az eljárás nem tud segíteni sem a fenti, sem például a spermiumtermelés hiányából fakadó esetekben. Tóth Ágnes az eredményességről szóló vitába nem akar belemenni, mert ahogy mondta ez olyan, mintha almát hasonlítanának össze a körtével.

Ha a NaProTechnológia módszerét Thomas W. Hilgers találta ki, elsősorban a Vatikán elvárásainak akart megfeleljni. Hilgers VI. Pál pápa 1968-as enciklikájából, a Humana Vitae-ből inspirálódott, amely a helyes születésszabályozás irányelveit vázolta fel a katolikus híveknek, eszerint a mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a katolikus egyház számára.

Hilgers a hetvenes évek második felében kezdte meg a kutatásait, 1985-ben pedig létrehozta a Nebraska állambeli Omahában a VI. Pál pápa nevét viselő meddőségi intézetét.

Hilgers módszere leginkább az Egyesült Államokban terjedt el. Hilgers nagyon sok bírálatot kapott, és a módszer nem állta ki a tudományos kontroll próbáját: kevés minta, amelyeket más független vizsgálatok nem tudták megismételni. Higlers sikeresnek tartja módszerét, noha egyetlen tudományos ellenőrzés sem támasztotta ezt alá, úgy gondolja, hogy új alapokra helyezte a nőgyógyászatot és elítéli a lombikeljárást, ami szerinte etikátlan, drága és hatástalan.

Kapcsolódó cikkeink:

A katolikus egyház megosztott a lombikkérdésben

Ezért van szükség ennyi lombikra

Kaáli Intézet: “Nem játszunk Istent!”

Forrás: HVG.hu