Gyakorta mondják többgyermekes anyukák, hogy minden terhesség más és más. Az én esetemben, úgy érzem, ez többszörösen igaz, hiszen két lányomat még az 1980–90-es években itthon szültem. A kisfiammal, aki most húsz hónapos, Párizsban töltöttem a várandósságom, és ott is hoztam világra, idén pedig hat hónapos terhesen Kínából érkeztünk haza. Sok orvossal, rendelővel, kórházzal találkoztam, és ez a nemzetközi kitekintés arra késztetett, hogy Magyarországon is igényes szülészetet keressek. Ekkor még nem is reméltem, hogy életem legszebb szülése vár rám.
Érdekes volt megtapasztalnom, hogy a különböző országokban mennyire eltér a szüléssel és a várandóssággal kapcsolatos szemléletmód. Frankfurtban láttam a német precizitást, hogy a legapróbb dolgokra is odafigyelnek. Párizsban a vajúdásom alatt végig gépekre voltam kötve, amelyek folyamatosan jelezték a babám szívhangját, mutatták a fájásokat. Teljes biztonságban éreztem magam, de a hangulat nagyon „kórházias” volt. Hongkongban természetes állapotnak tekintik a várandósságot, nem csinálnak felesleges vizsgálatokat, hagyják a dolgukat a maguk útján haladni.
Mikor hat hónapos terhesen hazaérkeztem Magyarországra, a férjemmel készítettünk egy listát azokról a kórházakról, amelyeket meg akartunk nézni. Választásunk végül egy magánkórházra esett.A szülészetvezetője fogadott minket, megmutatta a szülőszobákat, a családi apartmant és a műtőt. Már az első alkalommal megismerkedhettünk a teljes teammel. Ott volt a szülésznő, a gyermekorvos és a szoptatás alatt később nagy segítségemre lévő csecsemősnővér.
Negyedik gyerekemet a lehető legtermészetesebb módon szerettem volna világra hozni, így a manapság alternatívnak nevezett, hagyományos szülési módot választottam. Tapasztalt anyaként sem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lehet a szülések között. Őszintén mondhatom, hogy minden fájdalom ellenére csodálatosan éreztem magam. Szinte hihetetlen, de most láttam először a méhlepényt, láttam a kisbabám, ahogy megszületik, rögtön megérinthettem, és nem vitték el tőlem. Emlékszem, az első két gyerekem születésekor épp csak meglóbálták őket előttem, aztán csak a kötelező vizsgálatok után hozták vissza. Háromóránként hozta őket a nővér a szobámba szoptatásra. Össze sem lehet ezt hasonlítani a mostani szülésemmel! Gyönyörű környezetben, teljes nyugalomban csak a születendő gyerekemmel foglalkozhattam. A férjem és a bábám végig mellettem volt, senki sem sürgetett, minden úgy történt, ahogy szerettem volna. Rajtuk kívül a teljes szülészeti csapat a háttérben várt, arra az esetre, ha valami komplikáció adódna. Szerencsére minden úgy történt, ahogy a természet diktálta.
Én negyvenévesen éltem meg a szülés igazi csodáját. Fiatalabb koromban még türelmetlenebb voltam, nem igazán tudtam felfogni mindezt. Az értékeli ezt igazán, aki hozzám hasonlóan megtapasztalta a 80-as évek szülészetének futószalagszerű, a várandóst betegnek tekintő szemléletét.
A babám, Alex számára is a lehető legkíméletesebben történt minden. A születés után nem fürdették meg, rajta maradt a magzatmáz, amelynek édes illata semmi máshoz nem hasonlítható. Sajnálom, hogy korábbi szüléseim során nem volt lehetőségem ennek megismerésére. Minden nőnek azt kívánom, hogy ilyen körülmények között élhesse át élete legnagyobb csodáját! Molnár Tünde, Budapest
Kapcsolódó cikkek
