Terhesség

A nyelvfejlődés a méhben kezdődik

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy az ember nyelvi fejlődése már pár naposan elindult, egy újszülött ugyanis már néhány nappal születése után különbséges tud tenni a különböző nyelvek ritmusa között.
2017. Július 27.

A Kansas Egyetem Orvosi Központjának szakemberei arra voltak kíváncsiak, vajon nem lehetséges-e, hogy valójában már ennél is korábban kialakul ez a képességünk? A NeuroReport című lapban közzétett kutatás során Utako Minai és munkatársai 24 nagyjából nyolc hónapos terhes nőt vizsgáltak meg magnetokardiogram (MCG) segítségével, ami az ultrahangnál sokkal érzékenyebben képes kimutatni a magzat szívverésében bekövetkező változásokat.

A magzatokhoz angolul, illetve japánul beszéltek, és a vizsgálat kimutatta, hogy a magzati szívhang megváltozott, amikor az ismeretlen ritmusú japán nyelvet hallották, míg amikor az ismerős angol nyelv szólalt meg, a szívritmus változatlan maradt. Mindez egyértelműen alátámasztja, hogy már a magzat is különbséget tud tenni az egyes nyelvek között, ami a nyelvkutatás terén egy igen fontos fejleménynek tekinthető.

Forrás: Medipress