Anyósom volt a szülésznő
Nagyjából éjfél volt, amikor elnyomott az álom. Fél óra múlva veszekedésre ébredtem, mert Timi tejet akart inni, a férjem meg vizet hozott neki, és emiatt sírni kezdett. Akkor kicsúszott a számon:
“Itt vitatkozol, nekem meg görcsöl a hasam! NA!” – és felkeltem, hogy megmelegítsek egy pohár tejet. Furán éreztem magam, egyből arra gondoltam, hogy a pénteki sárgadinnye miatt van hascsikarásom. Vissza az ágyba, de mire kényelembe helyeztem magam, megint menni kellett vécére. Az ötödik kör után jöttem rá, hogy ez valami más lesz. Ránéztem az órára. A csikarások pont hárompercenként jöttek. Na neee… Ez csak jóslófájás lesz, mert nem fáj!!
Tipródtam, végül hívtam anyósomat és a barátnőméket, hogy induljanak értem, mert lehet, hogy szülünk. Elindultam kifelé, de félúton éreztem, hogy elcsurrant a magzatvíz. Akkor nagyon örültem, hogy mégiscsak szülök ma, de a következő lépésnél a lábaim közt kiöntött a Niagara vízesés. Pánikba estem, eldobtam a csomagjaim, és sprinteltem vissza. Ledobáltam a szétázott nadrágot és fehérneműt, egy törülközőt a lábam közé szorítottam, és mentem a férjem ébreszteni, hogy hívja a mentőket. Jobb híján a vécére ültem, csorgott a magzatvíz, én meg imádkoztam, hogy csak ne most, csak ne most…
Anyósom befutott, a férjem pedig a mentősök diszpécserével beszélt. Utoljára azt kérdezték, hol lakunk… Amint letette a párom a telefont, Zsófi feje beállt, és megszűnt a csorgás. Felálltam, a kezemmel megtartottam a fejét, közben anyósomnak odaszűköltem, hogy hozza az összes törülközőt, mert szülünk. Jött az ötlet, hogy tartsam vissza, de mondtam, hogy ez a gyerek kijön, és nem érdekli, hogy nincs itt a mentő…
Három méterre mentem, a szobába. Felguggoltam a franciaágyra, és egy nyomásra kicsúszott Zsófi. Anyósom várta a törülközővel, én magamhoz szorítottam, és kiszedtem a szájából azt, amit leszívnak a szülőszobán. Nem sírt, csak cuppogott, és pislogott nagyokat. Anyósom rácsapott a fenekére, de nem sírt… Befutott a barátnőm, a párja meg ment a mentő után, mert elhúztak az utcánk előtt… A saját lábamon mentem ki a mentőhöz, egymagam szálltam be, mert nem tudtak velünk mit kezdeni… Szerencsére nem lett bajunk, később a gyerekorvos azt mondta, azért nem sírt, mert hazaérkezett, melegbe, és nem a hideg szülőágyra, a vakító lámpák fényébe.
Nem volt oka sírni… Mindössze kétöltésnyit repedtem, és nagyon-nagyon jól voltam, abszolút nem viselt meg fizikailag a gyors, könnyű és fájdalommentes szülés. A nem tervezett, viszont gyors és könnyű otthonszülésnek köszönhető, hogy Zsófi az első pillanattól kiegyensúlyozott, nyugodt baba volt.
Petróczi Józsefné
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
