
Bölcsiseket bántalmazott egy gondozónő Ballószögön
Az RTL Híradónak egy szülő mondta el, hogy a csoportba járó gyerekek sírtak és ellenálltak, amikor a ballószögi bölcsődébe kellett menniük.
Később ennek okára is fény derült: az egyik nevelő bezárhatta és bántalmazhatta a kicsiket.
Többüket bezárta a játékraktárba, rácsapott a kezükre, rángatta a fülüket és vízzel locsolta őket, ami januárban jutott a szülők tudomására. Habozás nélkül panaszt tettek, és az ügyveb vizsgálat indult. A nevelőt végül elbocsátották, öt dolgozó pedig megrovást kapott.
Több bölcsist is bántalmazott
„Nem akartak bemenni a bölcsibe a gyerekek. Volt, aki egész nap sírt. Volt olyan gyerek, aki egész nap a padon ücsörgött. Már amikor át kellett adni a nevelőknek, már akkor problémák voltak, mert a gyerkőcök hisztiztek, semmi áron nem akartak bejutni” – mesélte az RTL-nek az egyik apuka.
Mindezt kezdetben beszoktatási nehézségnek gondolták, ám az egyik házaspár ijesztő részleteket osztott meg a szülőtársakkal. „Elmondták, hogy ők elhozták a bölcsiből a gyereküket, mert ők is tapasztaltak hasonló jeleket, és mikor elhozták a bölcsiből, utána a kisgyerek elkezdett mesélni otthon. Elmesélte otthon, hogy őt bezárta a nevelő a játékszerraktárba, lelocsolta vízzel, a kezére rácsapott, a fülét rángatta. És akkor innen indult el a kérdezősködés” – idézte vissza az édesapa, aki szerint több gyerekkel is hasonlóan bánt a nevelőnő.
Nyomozás indult az ügyben
A szülők jelzését követően az önkormányzat vizsgálatot indított. A polgármester azt mondta az RTL Híradónak, hogy az érintett nevelőt azonnal felmentették, jelentési kötelezettség elmulasztása miatt megrovást kapott az intézmény főigazgatója, a bölcsőde szakmai vezetője és további három dolgozó.
A szülők jelezték az esetet a gyermekjóléti szolgálatnak is, majd feljelentést tettek. A rendőrség – a gyermekjóléti szolgálat jelzése nyomán – bűntetőeljárást indított. Arra, hogy pontosan mivel gyanúsítják az érintetteket és hány ember ellen nyomoznak, egyelőre nem derült fény.