A beöntés (és a borotválás) 10-15 évvel ezelőtt még szinte minden kórházban rutinszerű volt. Általában higiéniai okokkal magyarázták a szülés előtti beöntést. A baba feje a vajúdáskor kipréselhet székletet a végbélből. (Emiatt azonban senkinek nem kell szégyenkeznie, ez a szülés természetes velejárója, a szülőszobán mindennapos jelenség.) Ezt megelőzendő történt a rutinszerű beöntés, noha a WHO már akkoriban sem tartotta indokolt beavatkozásnak, hacsak nem az anya direkt ezt kéri.
Hogy történik a beöntés?
Beöntéskor testmeleg vizet juttatnak a végbélbe, ahol az a bélsarat feloldja és hasmenéses jellegű székletet okoz. Beöntés előtt síkosítóval bekenik a területet, és a csövet is. Óvatosan bevezetik a csövet 8-10 cm-re a végbélbe. A csövön meleg vizet juttatnak a végbélbe, miközben a kismama hason vagy oldalt fekszik. Ezután a hígított bélsár távozik.
A másik indoklás szerint a beöntésre azért lehet szükség, mert a meleg víz felélénkíti a bélmozgásokat, ami áttevődve a méh izomzatára, gyorsítja a vajúdás folyamatát, illetve a méhszájat is ellazítja, így a tágulásnak is kedvez.
A kismamák egy része már akkor is kifejezetten megalázónak, kellemetlennek tartotta a beöntést (ahogy a borotválást is), míg nyilván voltak (és vannak) olyanok is, akik kifejezetten kérték vagy egyetértettek a beöntést alkalmazásával. Mindenesetre a WHO irányelvei nem változtak, most sem tartja a szülés automatikus velejárójának a beöntést, és mára már hazánkban sem része az érvényben lévő szülészeti protokollnak a rutinszerű alkalmazása.
Kép: Getty Images
Forrás: Gyerekszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
