Brasch Bence és színésznő felesége, Gál Réka Ágota egy hónapja házasodtak össze. A pár most arról számolt be a hot! magazinnak, hogy márciusra várják első gyermeküket, és azt is megosztották, hogy kisfiuk lesz.
„Nagyon jól érzem magam. Már folyamatosan érzem a picit, és folyamatosan indulnak be az anyai ösztöneim. Az első trimeszter nem volt könnyű, de szerintem még így is a szerencsésebbek közé tartozom. Iszonyatosan fáradt voltam, egy hónapig úgy éreztem magam, mintha egyfolytában másnapos lennék. Az augusztusi nagy meleget pedig egyáltalán nem bírtam! Nagyjából végigaludtam azt az időszakot. A második trimeszter viszont már sokkal kellemesebb. Most úgy érzem, tele vagyok energiával” – idézte Gál Réka Ágotát a Bors.
A pár arról is mesélt a hot! magazinnak, hogy a színész megérezte kedvese várandósságát, amikor pedig kiderült, hogy valóban babájuk lesz, alig mertek egymásra nézni, amikor pedig mégis, úgy nevettek, mint két zavarban lévő tizenhat éves.
Brasch Bence a magazinnak azt is elárulta, hogy ott szeretne lenni a szülésnél. „Mindenképpen apás szülést szeretnénk. Ha előadásom lesz éppen, akkor is azonnal rohanok: egy pillanatot sem szeretnék kihagyni ebből. Szerintem ez is ad majd egy plusz köteléket, és úgy gondolom, hogy a szülés egy pótolhatatlan élmény” – mondta.
(via 24.hu)