Terhesség

Büntetés jöhet, ha nem járunk állami szűrésekre

Müller Cecília szerint érdemes megfontolni szankciókat, hogy többen vegyenek részt az egészségügyi szűréseken.
2023. December 04.
Orvosnál nő
Kép: Getty Images

Nagyobb részvételre ösztönözné a magyarokat az egészségügyi szűrővizsgálatokon Müller Cecília – írja a 444.hu. Az országos tiszti főorvos a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a három nagy szervezett népegészségügyi szűrőprogramban (emlő-, vastagbélrák, illetve a méhnyakrákszűrés) növelnék a részvételi hajlandóságot. „Gyakori megbetegedésekről beszélünk, melyek későn felfedezve nagy számban elhalálozással végződnek, viszont ezeknél egy adott időintervallumon belül még időben be tudunk avatkozni, hogy elkerüljük a betegség súlyos kimenetelét. Tudjuk jól, hogy lassan fejlődő betegségekről van szó, tehát ha időben fedezik fel a problémát, akkor teljes gyógyulás várható.  Azért, hogy a szűréseken többen vegyenek részt, napirendre kell tűzni a szankcionálás lehetőségének kérdését is, bár a szakma ebben még nem alakított ki egyértelmű álláspontot nemzetközi szinten sem” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy kit és mikor hívnak szűrésekre, Müller úgy válaszolt, hogy a szűrővizsgálatok a másodlagos megelőzés elemei, az elsődleges prevenció fontos eszközei a védőoltások. A szűrés arról szól, hogy a magukat egészségesnek érző, tünetmentes, átlagos kockázatú embereket keressenek fel bizonyos életkorban.

„Erre vannak remek eszközök, melyeknek a használata nem megterhelő, gondoljuk csak a prosztatarák kiszűrését szolgáló PSA-ra, aminek az értékét egy vérvétellel meg lehet állapítani, de egy székletmintaadásról sem gondolom, hogy terhet jelent” – közölte Müller.

A méhnyakrák esetében a jövőben szeretnének a HPV-alapú szűrésre áttérni, hiszen gyakorlatilag nincs méhnyakrák HPV-fertőzés nélkül.

„Az elmúlt időszak adatainak elemzése alapján a szervezett szűrésre történő behíváson is módosítanánk, ez három helyett ötévente történne.”

Az emlőszűrés esetében a jelenlegi 45–65 helyett 40–70 évre változtatnák a korhatárt, mert Müller szerint „egyrészt egyre fiatalabb korosztályt érint az emlődaganat, másrészt szerencsére folyamatosan nő a várható élettartam, ami indokolttá teszi a szűrési korcsoport felső határának kitolását”.