Terhesség

Csak akkor tudta meg az anya, hogy várandós, amikor már született a baba

A 23 éves texasi édesanya egészen addig nem tudta, hogy babát vár, amíg kisfia világra nem jött.
2025. Augusztus 24.
(Kép forrása: Getty Images)

(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

„A legtöbb nőnek kilenc hónapja van felkészülni az anyaságra. Van babaváró bulijuk, kiságyat választanak és felkészülnek rá, hogy változik az életük. Amikor én 22 évesen éjszaka a mosdóba rohantam, fogalmam sem volt róla, hogy úton van a baba. Azt sem tudtam, hogy várandós vagyok” – meséli a történetét a Sun cikkében Ericka Lopez. A most 23 éves Lopez a texasi Austinban él édesanyjával és egyéves fiával, Eddie-vel. A fiatal édesanya nem tudta, hogy babát vár, egészen addig, amíg világra nem hozta kisfiát.

Ahogy a portálon írja, mindig is szeretett volna anyává válni, azonban abban az évben, amikor várandós lett, ez volt az utolsó dolog, ami megfordult a fejében. Lopez akkor éppen az Arkansasi Egyetemen tanult gyógytornásznak, három barátnőjével lakott együtt, akikkel szerettek eljárni bulizni és koncertekre. Akkoriban nem volt párkapcsolata, de 2023 októberében lefeküdt egy diáktársával. Elmondása szerint használtak óvszert, de másnap esemény utáni tablettát is vett be.

Lopez azt írja, hogy ezt követően nyáron semmit nem érzett furcsának, leszámítva, hogy többször is hirtelen rátört a görögdinnye utáni sóvárgás. Tavaly júliusban egy házibulit tartottak, másnap pedig gyomorfájással ébredt, de ezt csak emésztési problémának gondolta, és később elvitte sétálni a kutyáját, majd otthon ebédelt a barátaival. Éjjel egykor azonban nagyon erős késztetésre ébredt, hogy ki kell mennie a mosdóba.

„Nem voltak fájdalmas görcseim, csak a testem azt mondta, hogy menjek gyorsan a mosdóba. De ahogy ott ültem, rájöttem, hogy nem kell vécéznem – viszont nagyon fájt a hüvelyem. Hirtelen hihetetlen késztetést éreztem arra, hogy elkezdjek tolni, és ahogy a fájdalom fokozódott, a lábam közé tettem a kezem. A legnagyobb megdöbbenésemre azt éreztem, hogy valami jön ki belőlem. Minden olyan gyorsan történt, hogy még csak nem is kiáltottam. Egyedül, tanácstalanul és ijedten, csupán az ösztöneimre hagyatkozva cselekedtem. Éreztem, hogy valami kicsúszik az ujjaim közül, és hirtelen egy baba volt a vécében! Sokkban voltam, lehajoltam és felvettem a babát a vízből. Lehetetlen leírni, milyen érzés volt a karomba venni az aprócska kisfiamat – egy fiút, akiről fogalmam sem olt, hogy kilenc hónapja növekedett bennem” – idézte fel az édesanya.

Lopez ezt követően beült egy kád meleg vízbe a babával, majd ezután hívta a mentőket, akik a kisfiával együtt kórházba vitték, és megállapították, hogy a kisbaba teljesen egészséges. A babát Lopez néhai édesapja után nevezte el, akit akkor veszített el, amikor kilencéves volt.

Az édesanya elmondta, hogy a kilenc hónap során nem szedett fel súlyt, és továbbra is azt a ruhaméretet hordta, mint korábban. Nem volt fáradt, nem voltak rosszullétei, és látszatra volt menstruációja is. Lopez ősztől ápolónak tanul, és ahogy fogalmaz, el sem tudja képzelni az életét a gyönyörű, mosolygós fia nélkül. „Lehet, hogy életem legnagyobb sokkja volt, de az anyaság a legjobb dolog, ami valaha történt velem” – írja a cikkben.

A várandósságnak az esetek döntő többségében egyértelmű jelei vannak, ám előfordulhat, hogy a terhesség szinte nyom nélkül történik – ezt rejtett terhességnek szokták nevezni, és időről időre olvashatunk hasonló esetekről. Hogy ez hogyan is fordulhat elő, arról korábban ebben a cikkben írtunk.