Terhesség

Egyre nő az indított szülések száma

Majdnem minden harmadik brit nőnek indítják a szülését - derült ki egy felmérésből. Ez a szám azért is tekinthető aggasztónak, mert tíz évvel ezelőtt csak minden ötödik nőnek volt indított szülése.
2018. November 03.
Egyre több az indított szülés

Nagy-Britanniában 2017-2018-ban a kórházi szülések 52 százaléka indult be magától, tíz évvel ezelőtt azonban még 69 százalék volt ez az arány. A szakemberek szerint ennek a jelenségnek a hátterében az állhat, hogy egyre több az idősebb, illetve túlsúlyos kismama. Ezek a tényezők pedig növelik a komplikációk kialakulásának esélyét.

Pat O’Brien szülész-nőgyógyász, a Royal College of Obstetricians & Gynaecologists nevű szakmai szevezet szóvivője szerint az idősebb kismamáknál nem tartják biztonságosnak a túlhordást, ráadásul a 40 év felettieknél gyakoribbak az egészségügyi problémák (pl. a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás), ami szintén indokolhatja a szülésindítást. A túlsúlyos anyukáknak pedig általában nagyobb babájuk születik, ez pedig szintén indított szüléshez vezethet.

A National Health Service (NHS) adatai szerint a programozott császárok aránya is nőtt az elmúlt tíz évben: 11%-ról 16,2%-ra. “A programozott császármetszések többsége orvosi indok miatt történik, például farfekvés esetén, de természetesen előfordul, hogy az anyai döntés áll ennek a hátterében” – mondta el dr. O’Brien. “Nagyon fontos, hogy a nők tisztában legyenek a különböző módszerek előnyeivel és esetleges veszélyeivel is.”

A szakember azt is hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos az egészséges testsúly megszerzése és megtartása már a fogantatás előtt – a leendő anyukának és apukának egyaránt! -, illetve a terhesség alatt. Ez ugyanis csökkenti a komplikációk kialakulásának rizikóját.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: