Terhesség

Életet, elevent jelentő nevek, lányoknak és fiúknak

A gyermek nevének kiválasztásánál természetesen fontos szempont az utónév csengése, illetve az, hogy milyen a hangzása a vezetéknévvel együtt. De emellett sokan veszik figyelembe a név jelentését is.
2022. Augusztus 24.
Életet, elevent jelentő nevek, lányoknak és fiúknak (Fotó: Getty Images)

Mi most olyan neveket gyűjtöttünk össze, amelyek jelentése maga az élet. Az Utónévtárban keresgélve több lány- és fiúnevet is találni hasonló jelentéssel.

Élet, eleven jelentésű lánynevek

A lánynevek között rögtön találunk is egy olyan utónevet, amiben maga az élet szó is szerepel, ez a magyar eredetű Életke – a jelentése pedig a szó maga, illetve az, hogy életem.

2000-ben a top10 lány utónév között volt és nagy népszerűségnek örvendett a latin-angol eredetű Vivien név, ami azt jelenti, hogy élő, eleven. Rokonnevei a latin eredetű Viviána, Vivianna, illetve Bibiána, melyeknek ugyanez a jelentése.

A különleges hangzású, kelta-walesi-angol eredetű Enid lánynévnek is csodaszép a jelentése: élet, lélek. A leggyakoribb utónevek között van Magyarországon az Éva név, melyet a legutóbbi adatok szerint 159 548-an viselnek. A héber eredetű név jelentése élet, illetve életet adó nő, akár rokon változatainak, a szintén héber eredetű Evica és Evila neveknek, és a héber-latin-francia-angol eredetű Evelinának.

A legnépszerűbb lánynevek legutóbbi toplistáján 2. helyen szerepelt a Zoé név, amely görög eredetű, és a jelentése élet, akár szláv eredetű változatainak, a Zojának és Zójának.

Szintén életet jelent a latin-magyar eredetű Víta lánynév, a hasonló, latin eredetű Vitália pedig életerőst és elevent jelent.

Élet, eleven jelentésű fiúnevek

A fiúnevek között valamivel kevesebb olyat találunk, amelyek jelentése az élet, illetve az eleven, de létezik néhány verzió. A ritka, héber eredetű Boáz név például azt jelenti, hogy erős, vidámság, elbizakodottság, bátorság, gyorsaság, elevenség.

A különleges hangzású, latin-görög eredetű Lestár név jó egészséget, életerőt jelent, míg a héber-arab eredetű Omár jelentései között is találunk olyat, hogy hosszú életű.

A Vitália lánynév fiú változata a latin eredetű Vitális, életerős, eleven jelentésekkel, és ugyanezt jelenti egy másik verziója, a Vitályos is.

A görög eredetű Zénó név jelentésében is megtaláljuk az életet, a névről ugyanis úgy tartják, hogy a jelentése Zeusztól származó, illetve akinek az Úr adott életet.