Kívül tágasabb
Miért lökődik ki rendre az idegen szövet? Pedig alighanem sokan fantáziáltak arról már korábban is, milyen jó lenne beültetéssel pótolni elvesztett végtagokat, fogakat, beteg belső szerveket. Mígnem a huszadik század közepén a mesék világából a valóságba költözött a szervátültetés. A különböző próbálkozások helyenként igen csak vegyes sikerrel jártak, így az orvosokat erősen foglalkoztatta a vélhető törvényszerűségek feltárása. George Schnell az 1940-es években egérdaganatok másik egyedbe történő átoltása kapcsán észlelte, hogy némely daganatot megtűrt a befogadó szerv, ezek növekedésnek is indultak, máskor viszont a daganat elpusztult, azaz kilökődött a szervezetből. Ezt követően beltenyésztett egértörzsek között végzett bőrátültetéses tesztet. A bőrdarab a beltenyésztett – azaz genetikailag csaknem azonos – egerek közötti átültetéskor megmaradt, a különböző törzsek egyedei közötti átültetés alkalmával viszont kilökődött. Schnell rájött, hogy genetikailag öröklött tulajdonságú sejtfelszíni struktúrák okozzák a jelenséget, amiket aztán “Major Histocompatibility Complex”-nek, MHC-nek nevezett el. A fő hisztokompatibilitási komplex természetesen nem csak egerekben létezik.
A francia Jean Dausset az ötvenes években mutatta ki elsőként az emberi MHC-t, amelyet HLA-rendszernek (Human Leukocyte Antigen rendszer) nevezett, mivel először a fehérvérsejtek közé tartozó leukociták felszínén azonosította be ezeket az antigéneket.
Mutasd a sejtfelszíned, megmondom, ki vagy
A HLA-rendszerhez tartozó sejtfelszíni fehérjék genetikai “leírásai”, azaz génjei hatodik kromoszómánk rövid karján találhatók, méghozzá két csoportban.
Az egyik régióban találhatók például a HLA-A, HLA-B és HLA-C stb. betűkkel jelölt gének – ezek az I. osztályba tartoznak -, melyek minden magvas sejtünk membránján ülő glükoproteinek, azaz cukorláncokat is tartalmazó komplex fehérjemolekulák leírásai.
A második régióban vannak többek között a HLA-DR, HLA-DQ és HLA-DP fehérjék leírásai, melyek két polipeptid-láncból álló fehérjék, és a sejtmembránban horgonyoznak. Megtalálhatók egyes sejtcsoportjaink, így például a B-limfociták, falósejtek felszínén is.
Nem csak e fehérjék szerkezete döntő, hanem valójában azon polipeptid molekulák, amelyek hozzájuk kötődnek, hogy – úgymond – bemutathatók legyenek az immunrendszer részére. (A polipeptidmolekulák származhatnak a szervezet saját forrásából vagy betegség, kórokozók támadása nyomán az erre a feladatra specializálódott immunrendszeri sejtek felszínén lehetnek idegen eredetű, bekebelezett sejtekből, kórokozókból származó “molekulatöredékek”.)
Természetesen a bemutatást végző fehérjék szerkezete meghatározza, hogy milyen molekulákat tudnak bemutatni, ezért lényeges számunkra a HLA-tipizálás, ami nem más, mint a transzplantációban résztvevő egyének szövettípus-vizsgálata.
Ezeket a sejtfelszínen bemutatott, szaknyelven “prezentált” antigéneket aztán erre specializált immunrendszeri sejtek ismerik föl sajátként vagy sajáthoz hasonló, de idegenként. Az első osztályba tartozó HLA-kra az ún. citotoxikus T-sejtek, a másodikba tartozókra a T-helper-limfociták “harapnak”. Ezek a sejtek tehát rátámadnak és elpusztítanak minden idegennek kinéző vagy idegen sejttöredéket bemutató sejtet.
A sikeres beültetéshez szükséges egyezés
A Jean Dausset kutatásaihoz csatlakozó Baruj Benacerraff fogalmazta meg azt a törvényszerűséget, hogy a kilökődési reakció erősségét a donor és recipiens közötti hisztoinkompatibilitás, azaz szöveti különbözőség – összeférhetetlenség – mértéke határozza meg.
A szöveti sejtek antigénjei megegyeznek a fehérvérsejtek felszíni antigénjeivel, így a szöveti összeférhetőség jól megjósolható nem csak a vér, hanem minden átültetendő szövettípus sejtjeinél. Különböző szövetek között inkább csak abban van eltérés, hogy milyen nagy számban jelennek meg a jellemző antigének a sejtek felszínén. Amelyek sok különböző antigént “mutogatnak” felszínükön, azoknál nagyobb a valószínűsége, hogy fennakadnak az immunrendszer idegen sejtekre specializálódott “belső elhárításán”. A bőr sejtjei közismerten sok antigént mutogatnak, míg a vese a viszonylag könnyen transzplantálható szervek közé tartozik.
A tapasztalatok alapján ma már tudják, hogy a sikeres őssejt-beültetés, így a köldökzsinórvér-transzplantáció feltétele is az, hogy az összes HLA-fehérje közül legalább a HLA-A, -B, -C valamint a HLA-DR B1 és HLA-DQB1 molekulajellemzők megegyezzenek az adó, vagyis donor és befogadó, vagyis recipiens szervezetének sejtfelszínein, különben a beültetett sejtek, szövetek a recipiens szervezet T-sejtjeinek áldozataivá válnak. Természetesen nem csak ez a hat betűjelű fehérje számít a szöveti egyezéshez, de ezek a legfontosabbak.
Roppant változatosság
A HLA-fehérjéknek van egy állandó felépítésű szakasza, ezek alapján lehet őket csoportosítani, és van olyan része, amely nagymértékben különböző lehet. Ez utóbbi részük az, amelyik az immunrendszerben a jellemző különbségek felismeréséért felelős. Ezért valamennyi HLA-fehérjének további variánsai vannak, a transzplantáció szempontjából meghatározónak tartottaknak van a legtöbb variánsa. A HLA-A-génnek 41, a HLA-B-nek 61, a HLA-C-nek 18, a HLA-DR-génnek 60, a HLA-DQ-nak 19, a HLA-DP-génnek 38 variánsa létezik, a főbb típusoknak további egyéni változatai is léteznek. Az egyéni változatok száma HLA-fehérjénként több száz is lehet.
A sikeres beültetéshez nem kell az összes tulajdonságnak, az összes HLA-fehérjének egyeznie, de a megfelelő donor-recipiens pár kiválasztásnál szigorú szempontrendszer alapján a lehető legnagyobb mértékű egyezésre törekszenek.
Forrás
www.matud.iif.hu/05jun/05.html
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
