Terhesség

Ezért szaporodnak a fekete profilképek a Facebookon

Legálissá vált mostantól az abortusz Észak-Írországban. Sokan fekete profilképpel tiltakoznak az ellen, hogy többé nem bűncselekmény a terhességmegszakítás.
2019. Október 24.
Ezért szaporodnak a fekete profilképek a Facebookon (fotó: iStock)

Nem számít többé bűncselekménynek Észak-Írországban a terhességmegszakítás. A brit kormány a tervek szerint jövő márciusig dolgozza ki az új észak-írországi abortusztörvény végrehajtási és gyakorlati részleteit, addig az észak-írországi nők továbbra is Angliában tudják elvégeztetni a terhességmegszakítást, de mostantól már nem fenyegeti őket ezért jogi eljárás.

Észak-Írországban a most hatályon kívül helyezett törvények még nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedték az abortuszt, és akkor sem, ha a magzatról a szűrővizsgálatokon kiderül, hogy olyan súlyos fejlődési rendellenességekkel jön a világra, amelyek reménytelenné teszik életben maradását.

Az illegális abortuszért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható volt Észak-Írországban.

Becslések szerint évente átlagosan ezer nő utazik Észak-Írországból Nagy-Britanniába terhességmegszakítás végett. Az 1967-ben kelt nagy-britanniai abortusztörvény a terhesség 24. hetéig engedélyezi az abortuszt, de e jogszabály hatálya eddig nem terjedt ki Észak-Írországra.

A drákói észak-írországi abortusztörvény megváltoztatását célzó helyi mozgalom újult lendületet kapott, amikor az Ír Köztársaságban tavaly májusban tartott népszavazáson az ír választók kétharmada a terhességmegszakítást szinte minden esetben tiltó, 35 évvel korábbi alkotmánymódosítás visszavonására voksolt.

Az abortusz legalizálására sokan a nők önrendelkezési jogaként tekintenek és ezért üdvözlik az észak-írországi változásokat, míg mások sötétbe borított profilképpel tiltakoznak ellene. A #DarkestDay hashtaggel ellátott fekete profilképet a magyar felhasználók is használni kezdték. Bejegyzéseikben azt írják, hogy bemondásra lehet majd megszakítani a terhességet, pl. a magzat neme alapján vagy ikerterhesség esetében csak ha egy gyereket akar a pár. A törvény azonban azt mondja ki, hogy az abortusz abban az esetben hajtható végre a magzat 28 hetes koráig, ha a magzatnak “halálos vagy súlyos rendellenessége” van. Minden esetet egyedileg fognak kezelni és konzulenst rendelnek ki, aki gondoskodik az érintett nő mentális és fizikai jólétéről.

2020 áprilisától két kórházban végeznek majd abortuszokat Észak-Írországban. Készülve a teljesen biztosan bekövetkező tiltakozóakciókra, pufferzónákat alakítanak ki a kórházak körül, ahol tilos lesz tüntetni, vagy bármilyen módon akadályozni a beavatkozásokat.

Ugyanez a módosítás intézkedik arról, hogy jövő februártól az azonos nemű párok Észak-Írországban is törvényesen házasságot köthetnek, hasonlóan a Nagy-Britanniában évek óta hatályos jogi szabályozáshoz.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Index/babaszoba.hu