
Kép: Getty Imges
Szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy a kémiai szúnyoggyérítés valójában károsítja az ökoszisztémát és kontraproduktív is: a szúnyoggenerációk alkalmazkodnak a méreghez, és képesek rezisztenssé válni, valamint nemcsak a szúnyogokat, hanem például a vízi rovarokra is mérgező hatással van.
A Pesticide Action Network Europe friss felhívása szerint, a Magyarországon is használt szer, a deltametrin, agykárosodást okozhat a magzatokban és a fejlődő gyerekekben, még az engedélyezett, hivatalosan biztonságosnak tekintett dózisok mellett is, mondta a Telexnek Kemenesi Gábor virológus.
„A kutatók összeszedtek több mint harminc, egymástól független tanulmányt, és mindegyik megjelöli a fejlődési neurotoxicitást a deltametrinnél, még a megengedett dózisnál kevesebb esetében is – mondta Kemenesi Gábor.
– Ez azt jelenti, hogy potenciálisan a fejlődő magzatokban, a kisgyerekekben, minden olyan élőlényben, akinek fejlődő idegrendszere van, súlyosan káros tud lenni.”
Fontos azonban megjegyezni, hogy a kutatásokat egereken és patkányokon végezték el, de mivel ezek melegvérű emlősök, ahogyan az ember is, jó esély van arra, hogy az eredmények megfeleltethetők az emberi hatásoknak is.
Kemenesi Gábor azt javasolta: aki aggódik, ne menjen ki a szabadba a gyérítés alatt, ne sétáljon bele a ködbe, és a használati tárgyakat, főként a gyerekekhez köthetőket vigye be ilyenkor zárt térbe.