Az első benyomás nem lehetett
kedvezőtlen, mert még mindig együtt vannak.
Szinte észrevehetetlen terhességet követően (a legtöbb tanítványom előtt csak a szülés utáni hiányzással buktam le), az egyik órám alatt kezdett elfolyni a magzatvíz. Vidáman tocsogva (sötét szoknya és harisnya volt rajtam) megtartottam az órát este nyolcig. Hétkor felhívtam az édesapát, és madárnyelven (sokan voltak a háttérben) tájékoztattam, hogy éjszaka buli lesz. Nyolcra értem jött a Blahára, ahonnan még hazatértünk a motyóért.
Fizetett orvosom nem volt, könnyesre röhögtem magam…
Mivel Chevy Chase-filmeken nevelkedett, ő végig azt várta, mikor fújom le az egészet és mehet haza aludni. Ki kellett ábrándítanunk. Fél tizenegyre értünk a Szent István Kórházhoz, és első körben úgy nézett ki, hogy az utcán szülök, mert képtelenek voltunk kinyitni a kaput. Éppen a kilincsen lógtam két fájás között, amikor végül előiparkodott egy portás, és közölte, hogy nincs bezárva. Ez tűnt fel a legkevésbé.
Mindegy, nekilódultunk a kaputól a nőgyógyászatig tartó háromszáz méternek: az édesapán csüngött a saját tizenöt kilós hátizsákja, a mi két, egyenként tízkilós zsákunk és mi, kettő az egyben hatvannyolc kiló értékben. Az erőltetett menet úgy valósult meg, hogy én minden pár lépés után elkezdtem lógni a vállán, majd a fájás végére lecsúsztam valahova a csípője tájára. Közben röhögtünk, mert ezt nem lehetett csendben elviselni.
A nőgyógyászaton még külön öröm volt, hogy vajúdni a másodikra kell mászni. Nem volt gond, másztunk. A gond a papírozással volt inkább, amikor a “közepesen táplált anyán” vérig sértődtem (jogosan). Az ügyeletes megvizsgált, közölte, hogy négyujjnyira vagyok kitágulva, majd továbbított minket egy szülőszobaszerű helyiségbe, ahol pont annyi hely volt, hogy az összes táska és a főbb résztvevők (anya, apa) elfértek.
Fizetett orvosom nem volt, talán ennek és az éjszakának tulajdonítható, hogy a legteljesebb békében hagytak faltól leendő apáig, leendő apától falig vánszorogni a vajúdás alatt. Végül négykézláb találtak a tolófájások, mire nagy mennyiségű ember rohant a nem kicsit zsúfolt szobába, és gerincre parancsoltak. A nyomástechnikámat ugyan nem fogom szabadalmaztatni, és dicséretet se kaptam érte, de azért hajnali 1 óra 10 perckor megszületett kicsi lányom, 2340 grammal és 10-es Apgarral. Amíg nekem nagyon tapintatlanul betapintottak, addig a kicsi és apja kint szemrevételezték egymást. Az első benyomás nem lehetett kedvezőtlen, mert még mindig együtt vannak.
Kati, e-mail
Kapcsolódó cikkeink:
- Amit csak tudni lehet a szülésről
- Kell-e készülődni a szülésre?
- “Azt hittem, egy nő tud szülni”
- Amikor elmarad a segítség
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
