Terhesség

Ha sok a kismama sava, tényleg több haja lesz a babának?

Ha kismamaként erős gyomorégést tapasztalsz, lehet, hogy hallottad már azt a népi hiedelmet, hogy ez azt jelenti, hogy sok haja lesz a kisbabádnak.
2022. November 27.
terhességi gyomorégés
(Kép forrása: Getty Images)

A terhességet nagyon sok népi hiedelem, városi legenda övezi, amelyek a pocak méretétől és alakjától kezdve, a különböző tüneteken át, számtalan jelből próbálják megjósolni a kisbaba nemét, illetve különböző külső vonásait. Ezek közül az egyik ismertebb a terhesség alatti gyomorégés és a hajas babák közötti összefüggés feltételezése. De ez valóban így lenne?

A terhességi mítoszokkal és hiedelmekkel foglalkozó írások közül több is azt mondja, hogy abban, mely szerint a gyomorégés a terhesség alatt azt jelenti, hogy a baba hajjal születik, lehet némi igazság.

Ezek a források a John Hopkins kutatóinak korábban készített, kis létszámú tanulmányára hivatkoznak, amit 2006-ban publikáltak. Ennek során 64 terhes nőt rangsoroltak a tapasztalt gyomorégés súlyossága alapján, majd a babáikat a születésük után a hajuk alapján. A résztvevők közül a többség (78 százalékuk) beszámolt bizonyos fokú gyomorégésről.

A legtöbbeknek azok közül, akik közepesen súlyos vagy súlyos gyomorégésről számoltak be, átlagos vagy átlag feletti hajjal született a babájuk. Azok közül pedig, akik nem számoltak be gyomorégésről, a legtöbbjüknek az átlagosnál gyengébb hajjal vagy haj nélkül született a babájuk. A kutatók úgy vélik, hogy az összefüggés a terhességi hormonokban lehet: amelyek ellazítják az alsó nyelőcső mindkét részét (és gyomorégést okoznak), felelősek lehetnek a magzati hajnövekedésért is. De ebben a témában további kutatásra van szükség.

Mi okozza a terhesség alatti gyomorégést?

A gyomorégés gyakori panasz a terhesség alatt, a kismamák több mint fele számol be súlyos gyomorégésről, különösen a harmadik trimeszterben. Gyakrabban fordul elő gyomorégés azoknál, akik korábban már voltak várandósok, és akiknek gyomorégésük volt a terhességük előtt is.

A terhesség alatti gyomorégés okai lehetnek:

  • Változó hormonszintek. Ez hatással lehet az ételek tolerálására és emésztésére, a hormonok lassíthatják az emésztést, ami puffadást és gyomorégést okozhat.
  • A nyelőcső záróizmainak ellazulása. A progeszteron az alsó nyelőcső záróizmainak ellazulását okozhatja, ami által a gyomorsav feljuthat a nyelőcsőbe.
  • A méh megnagyobbodása. Ahogy a baba növekszik, a méh egyre nagyobb lesz, ez összenyomhatja a gyomrot, és felfelé, a nyelőcsőbe nyomhatja a gyomorsavat.

Források: whattoexpect.com, healthline.com, pubmed.ncbi.nlm.nih.gov, my.clevelandclinic.org