Terhesség

A harmadik trimeszter történései

Elérkezett a várandósság utolsó harmada. A többség ezt az időszakot tekinti a terhesség legnehezebb hónapjainak, elsősorban a fizikai változások miatt.
2016. Augusztus 24.

Fizikai változások

A várandós nő testsúlya a harmadik trimeszterben eléri a maximumot, energiája egyre kevesebb, hiszen hónapok óta nem tud kényelmesen, pihentetően aludni. A has mérete és a súlynövekedés miatt a járás is nehézkes és megerőltető lehet. Sok nő lába vizesedik, visszerek is kialakulhatnak, a vádli görcsölhet, fájhat a hát. Jóslófájások is tapasztalhatóak ebben az időszakban.Mindez úgy hangzik, mintha szörnyű állapotban lenne a várandós és már alig várja, hogy vége legyen a terhességének: nyilván vannak, akik tényleg nagyon nehezen élik meg az utolsó időszakot, valódi teherként tekintenek az állapotukra, míg mások hozzászoknak az egyébként fokozatosan bekövetkező testi változásokhoz, alkalmazkodni próbálnak hozzá és jól érzik magukat így is a bőrükben.Mindenesetre az egész test egyre inkább a szülésre készül.

A harmadik trimeszter történései

Az érzelmek alakulásánál majd bővebben kitérünk rá, de a fizikai változások közé is tartozik, hogy sokan úgy gondolják, hogy a lakást, az otthonukat felújítják, kifestik, átrendezik, bababaráttá alakítják át. A várandós nő ebben az utolsó szakaszban nagyobb munkákra már ne vállalkozzon, ne ő álljon a létra tetején ablakot pucolva.Mit tegyünk meg mindenképpen…

Minden kényeztetésre szüksége van a várandós nőnek: lábmasszázs esténként, finom fürdő, vidám programok. Még utoljára találkozzunk azokkal, akik fontosak nekünk, valószínűleg jó sokára lesz ismét módunk csak úgy beülni valahova beszélgetni. …és mit biztosan nem?

A többség a 36.héttől általában már nem dolgozik és ezt nagyon jól is teszi: kerüljük a stresszt, a tömeget, minden olyan helyzetet, amelyben kellemetlenül érezzük magunkat.

Terhesgondozás

A terhesség harmadik trimeszterében, hasonlóan az előzőekhez, ultrahang vizsgálat van a 30-32.héten, vérkép és vizeletvizsgálat is történik. Streptococcus baktériumra is szűrik a terhes nőket a 36. héten.

A 36.héttől hetente CTG vagy NST vizsgálatra kell járni a kórházba.

Ebben az időszakban sokan már nagyon kíváncsiak a baba vonásaira (és már jól is lehet látni ezeket), ezért a 3D, 4D babamozit érdemes a harmadik trimeszter elejére időzíteni.

A magzat

A baba a trimeszter végére eléri az 50-55cm-ert és kb. 3-3,5 kilogrammot. Tökéletesen alkalmas a kinti életre, de a 37. hét előtt született babákat koraszülötteknek tekintik.A magzatnak egyre kevesebb helye van a mozgásra, ezért ritkábban, de erőteljesebben rugdosnak. Az utolsó időszakban a legtöbb baba már fejjel lefelé fordul. A farvégű babákat is ebben az időszakban szokás megfordulásra késztetni.

Érzelmek és lelki folyamatok

Az utolsó hónapokban szokás összepakolni a kórházi csomagot. Akik otthon fognak szülni, ők az otthoni csomagot vásárolják meg, állítják össze. A szülési csomag mellett a babaruhák és egyéb az újszülöttnek szükséges eszközök is ilyenkor kerülhetnek beszerzésre, összeszerelésre. A várandós nőt, ahogy közeledik a szülés időpontja, fészekrakó ösztönök kerítik hatalmukba: takarítás, mosás, vasalás, új dolgokkal szebbé varázsolni az otthont. Mindez lelkiekben is nagyon fontos: készülés a baba méltó fogadására, ráhangolódás az új szerepre.Remélhetőleg kétségek már nem gyötrik ilyenkor egyik szülőt sem, úgy érzik a megfelelő segítséggel születhet meg a gyermekük. Ha mégis kétségek merülnek fel, arról feltétlenül beszéljünk.A szüléstől a legtöbben tartanak valamilyen mértékben, még talán akkor is, ha felelősen, információkkal ellátva készültek az eseményre. Az utolsó időszakban készíthetünk szülési tervet, átbeszélve az orvossal, hogy mit szeretnénk, és mit lenne jobb elkerülni. Minden félelem befolyásolhatja a szülés megindulását, sőt magát a szülés folyamatát is, ezért nem érdemes elhessegetni őket.Bár manapság szinte evidencia, hogy az apák is részt vesznek a szülésben, ennek egyáltalán nem kell így lennie: ha bármelyik félnek fenntartásai vannak ezzel a helyzettel, akkor dönthetnek másképpen is.A várandósság vége egy életszakasz végét is jelenti. Egyszerre ér véget a gyerek nélküli pár élete és válnak gyermekes családdá, a nőből anya, a féfiból apa lesz. És ugyanebben a pillanatban a várandósság is véget ér. Ez az elengedés időszaka is. Ez sohasem könnyű, valaminek a kezdete mindig egy másik dolog végét is jelenti. El kell engednünk a kisbabánkat ahhoz, hogy meg tudjon születni. Ezek egymásnak feszülő érzések: egyszerre szeretnénk már megismerni, aki bennünk lakik, és egyszerre szeretnénk továbbélvezni ezt az időszakot. Várakozás és félelem, kíváncsiság és szorongás egy időben van jelen a várandós lelkében.A szülés egy természetes élettani folyamat, de amilyen egyszerű, olyan bonyolult is. A testnek és a léleknek, a babának és mamának együtt kell működnie ahhoz, hogy a lehető legtermészetesebb módon történjen meg a szülés-születés folyamata.Mit tegyünk meg mindenképpen…

Törődjünk a lelki folyamatainkkal a terhesség végén is. Próbáljunk meg ráhangolódni a szülésre, lazítsunk sokat, meditáljunk, relaxáljunk.

Ne csak a szülésig lássunk el: készüljünk fel a szoptatásra is. Ha tanácstalanok vagyunk abban, hogy mit szerezzünk be és mi az, ami felesleges, akkor már most is segítséget kérhetünk szoptatási tanácsadótól.

Gondoljuk át, hogy miben lesz szükségünk segítségre a szülést követő kezdeti időkben. Szervezzük meg, kérdezzünk, kérjünk segítséget! Beszéljük meg a párunkkal, hogy miként történjenek a babalátogatások. Tegyük majd olyanná az otthoni első együtt töltött napokat, ahogy nekünk és a babánknak a legjobb.…és mit biztosan nem?

Zárjunk ki minden stresszt, rossz gondolatot. Ne engedjük, hogy bármi is elbizonytalanítson. Egy fantasztikus kaland vár ránk, bízzunk magunkban és a testünkben!Ez is érdekelhet: