Megint nem jött össze! – hallgattam hónapról hónapra egyik legjobb barátnőm panaszát évekkel ezelőtt. Álproblémának tartottam, és igazságtalannak, hogy boldog házasként azon nyavalyog, hogy fél éves próbálkozás után sem sikerült teherbe esnie. Nekem akkor már jó ideje még párkapcsolatom sem volt, így nem igazán tudtam átérezni a baját. Persze a nyárvégi szabadságról már sokat sejtető mosollyal érkezett haza, megszűntek a kesergő telefonálások, és jó pár hónap múlva megszületett a keresztlányom, Linda. Emlékszem, józan kívülállóként előre eltökéltem, hogy én majd nem fogok így izgulni a gyerekvállaláson, nem siettetek semmit, jön majd a kisbabám, ha jönni akar.
Elméletet vs. gyakorlat
Az esküvőm után akarva-akaratlanul abban a hitben ringattam magam, hogy a nászútról már hárman érkezünk haza. Kicsit csalódtam, mikor kiderült, hogy tévedtem. A következő hónapokban egyre jobban odafigyeltem magamra, fél év után pedig már éberen lestem a testem minden rezzenését, hátha jelez valamit…, de semmi sem történt. Természetesen mindenhol boldog, babakocsit tologató kismamákba ütköztem, és babák érkezéséről szóló cikkek kerültek a kezembe. Ha egy rég nem látott barátnővel futottam össze, rögtön kiderült róla, hogy várandós. Az agyamban folyamatosan babák és pocakok, cumik és csörgők röpködtek. A bekattanás határán járhattam, amikor egy délután a keresztlányommal játszottunk. Magazinokat lapozgatott és kommentálta a képeket. Egy szokatlanul nagy hasú kismama fotóját látva elmosolyodott, és azt mondta: ez te vagy! – De én nem várok kisbabát. -Ez te vagy! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Hurrá és segítség… terhes vagyok!
Tényleg én vagyok?
Akkor még nem tudtam, de később kiderült, a kisgyerekeknek és az idősebb nőknek jó szemük van rá, hogy kiszúrják a terhességet. Pár héttel később az atomóra pontossággal működő szervezetem felborult. Moziba igyekeztünk a barátnőimmel, amikor hirtelen ötlettől vezérelve berohantam egy drogériába és vettem egy tesztet. Rékát valamilyen ürüggyel elcsaltam a többiektől, és kértem, kísérjen ki a mosdóba. Csak neki árultam el, mire készülök, de előtte megeskettem az összes felmenőjére, hogy bármi is legyen az eredmény, nem szól egy szót sem a többieknek, sem a férjemnek. Pontosan két perc múlva, a két csík láttán, már kajánul vigyorgott. -Tuti, hogy ebből a filmből nem fogsz emlékezni semmire. Igaza volt. A filmkockák pergetek előttem, de alig vártam, hogy végre hazaérjek, és rendet tegyek a fejemben. Otthon a férjem már aludt, egyenletes szuszogása kísérte csapongó gondolataimat. Nálam is bebizonyosodott, hogy ha hosszú ideig sóvárgunk valami után, majd egyszer csak megkapjuk, hirtelen nem is tudunk mit kezdeni az érzéseinkkel.
Beindul az érzelmi hullámvasút
Örültem, hogy végre valóra válik az álmunk, és szülők lehetünk. Féltem, attól hogy teljesen megváltozik az életünk, hogy már semmi sem lesz olyan, mint korábban. Álmodoztam, hogy hány kistestvére születik majd. Rettegtem a gondolattól, hogy a terhességem alatt elhízok, hogy visszeres lesz a lábam, hogy megreped a hasamon a bőr. Tervezgettem boldogan, hogyan alakítjuk át a baba érkezésére a lakást. Aggódtam, hogyan alakul majd a párkapcsolatunk. Ujjongtam, hogy végre én is kismamaruhákat hordhatok majd. Le sem hunytam a szemem egész éjjel, és az idő múlásával sem csökkent a gondolatok kavalkádja.
Másnap legszívesebben egy piros filctollal a homlokomra írtam volna a nagy hírt, majd szétvetett a boldogság. Jókedvem egészen addig tartott, míg a kocsiban meg nem hallottam kedvenc bulizós számomat, amitől ezúttal sírógörcs jött rám. A hormonvezérelt érzelmi hullámvasút működésbe lépett, és kitartott a terhességem első tizenkét hetében. Mindennek idestova öt éve, az ikreink ma már nagycsoportosok. Én pedig sokáig azt hittem, hogy az élet nem ismétli önmagát. Aztán amikor három éve egy kedves, idős tanárnőmmel összefutottam, cinkos mosollyal kacsintott a hasamra. – Nem is tudtam, hogy terveztek még egy babát. Bambán néztem rá, hümmögtem valamit. Majd pár héttel később, amikor totyogó kislányom asszisztálása mellett megcsináltam a terhességi tesztet, rögtön megértettem, mire célzott. Ugyanazok az érzések törtek fel ismét, és munkából hazatérő férjemet már így üdvözöltem: Hurrá és segítség, újra terhes vagyok!
Kapcsolódó cikkek
