Terhesség

Így fejlődik a baba szíve és keringési rendszere

A születendő baba szívének visszhangzó dobogása a szülők által egyik legjobban várt dolog. Összeszedtük azokat a dolgokat, amiket érdemes tudni arról, hogyan fejlődik a baba keringési rendszere.
2020. Március 29.
Így fejlődik a baba szíve és keringési rendszere (Fotó: Getty Images)

Amikor a baba szíve elkezd fejlődni

Noha a 4. héten még nem hallható a szívverés, az embrióban már létrejöttek azok az erek, amelyek hamarosan a szív és a keringési rendszer szerepét töltik majd be. Ebben a korai szakaszban a szív egy olyan csőhöz hasonlít, amely átfordul és kettéosztódik, tulajdonképpen kialakítva a szívet és a szívbillentyűket (amelyek kinyílnak és becsukódnak, hogy vért engedjenek a szívből a testbe). Valójában az 5. hétre ez a cső már elkezd spontán módon verni, akkor is, ha nem lehet hallani.

Amikor először meghallod a baba szívverését

A 6. hétre a csecsemő szívének – amely 110-et ver percenként – már négy üreges kamrája van, mindegyik saját be- és kijárattal, hogy a vér át tudjon áramolni rajtuk. Két hét múlva a szívverések percenkénti száma már eléri a 150-170-et. Ez majdnem kétszer annyi, mint a tiéd!Ezekkel a változásokkal könnyen lehet, hogy a babád szívverését már a 9. vagy a 10. hét környékén meghallhatod. Ekkora már 170-et ver percenként, de ez a szám az idő előrehaladtával csökkenni fog. Az orvosod vagy a szülésznőd egy Doppler-nek nevezett kézi ultrahang készüléket fog a hasadra helyezni, hogy felerősítse a baba szívhangját.

Még nem hallod? Ne aggódj. Ez csak azt jelenti, hogy a kisfiad vagy a kislányod kicsit szégyenlős, és a méhed egyik sarkában bujkál, vagy éppen háttal van, így megnehezítve a hang érzékelését a Doppler-nek. Néhány hét múlva (vagy már a következő vizsgálat alkalmával) már biztos, hogy hallható lesz a baba szívverésének csodálatos hangja.

Ultrahang és a veleszületett szívbetegségek

Valamikor a 6-9. hét között a kezelőorvosod el fogja végezni az első trimeszter ultrahang vizsgálatát. Ekkor nem csak megerősíti a terhességet, és megmondja a szülés várható idejét, hanem megvizsgálja a baba szívverését is.A második trimeszteri ultrahangvizsgálat vagy a 20. hetes anatómiai vizsgálat során az orvos ellenőrzi a baba szívének szerkezetét, és azt, hogy felmerülhet-e bármilyen probléma (ezeket szoktuk veleszületett szívbetegségnek nevezni). Ez a leggyakoribb születési rendellenesség. Noha nincsen orvosság, amellyel a méhen belül gyógyítani lehetne egy ilyen betegséget – és sok esetben nem is lehet megállapítani, csak a születés után -, a terhesség alatti diagnózis segít az orvosnak abban, hogy eldöntse, hogyan érdemes megszülni a babát (ilyen esetben általában egy jól felszerelt kórházban, ahol a gyermekgyógyászati ellátás azonnal elérhető lehet a szülés után.) Néha a születés után rögtön műtétre van szükség, míg más eseteknél ez csak idősebb korban szükséges, vagy gyógyszerrel is kezelhető. Ha a kezelőorvosod magzati szívritmus zavart vesz észre, akkor felírhat gyógyszert, hogy csökkentse a koraszülés kockázatát.

A jó hír az, hogy a leggyakoribb vele született szívbetegségek kezelhetők, ha időben észreveszik ezeket és megfelelő kezelésben részesülnek. A vele született szívbetegséggel élő gyermekeknek időnként fel kell keresniük egy kardiológust gyermekkorukban és felnőttként is.

Sztetoszkóppal is hallható a baba szívverése

A 12. hét környékén folytatódik a keringés fejlődése, amikor a magzat csontvelője megkezdi a vérsejtek előállítását. A 17. hétre a magzat agya elkezdi szabályozni a szívverését, előkészülve a külvilágban való életre. (Eddig a pontig a baba szíve még spontán módon vert csak.) Három hét múlva pedig, úgy a 20. hét környékén, a baba szívverése már sztetoszkóppal is hallható.Ha az orvos jobban szeretné hallani (és látni) a baba szívverését, javasolhatja echokardiogram vizsgálat elvégzését, amely egy speciális ultrahang, amellyel feltérképezi a magzat szívét, a 18. és 24. hét között. (Ha  a családodban előfordult veleszületett szívbetegség, vagy te magad cukorbeteg, fenilketonuriában vagy autoimmun betegségben szenvedsz, fontos, hogy kérj ilyen vizsgálatot.)Ekkor a baba szíve 140-et ver percenként. A 25. hét végére kialakulnak a kapillárisok (a legkisebb erek) és megtelnek vérrel. A kapillárisok az oxigéndús vért szállítják a szív artériáin keresztül a test szöveteihez, majd az oxigénszegény vért visszaviszik a tüdőhöz – ezzel ezek az apró erecskék a keringési rendszer elengedhetetlen részeivé válnak.

A baba szíve a születéskor

A baba keringési rendszere folyamatosan és lassan fejlődik, így a 40. hétre felkészül arra, hogy a méhen kívül is helyt álljon. Míg a magzat keringési rendszere a terhesség során gyorsan fejlődik, valójában teljesen máshogy működik a méhben, mint amikor a gyermek megszületik. Születés előtt a baba tüdeje még nem működik, hisz a baba nem lélegzik a méhben. Amíg a baba meg nem születik és meg nem történik az első önálló lélegzetvétel, addig a fejlődő keringési rendszer a köldökzsinórra támaszkodik, amely a friss oxigén- és tápanyagdús vért szállítja. A köldökér és az erek szállítják ezeket a babának, majd az oxigénszegény vért visszaszállítják hozzád.

Még néhány különbség: a magzati szívnek három olyan része van, amely elirányítja a vért a tüdőtől (hisz erre még nincs szükség a méhben) és a májtól. Csakúgy, mint te, a baba rendelkezik pulmonális artériával (amely vért szállít a szívtől a tüdőhöz) és aortával (amely vért szállít a szívtől a testbe). Ezeket egy másik ér köti össze, a ductus arteriosus, amelynek szintén az a feladata, hogy elterelje a vért a tüdő felől az anyaméhben. Végezetül, a kicsi rendelkezik egy, csak a méhben létező nyílással a szív felső kamrái között, amely szintén a vért távolítja el a tüdőtől.

Amint megszületik a gyermek, ezek a magzati különbségek eltűnnek, vagy elkezdenek eltűnni. Amikor elvágják a köldökzsinórt, a baba tüdeje megtelik levegővel, a keringési rendszere még ki van kapcsolva, a vért a tüdőtől távoltartó részek elkezdenek bezáródni, és minden rendszer elindul.

Hogyan őrizd meg a baba szívének egészségét?

Sok minden fejlődik és változik, amíg a babád az anyaméhben van. Míg sok dolog felett nincs irányításod, amik hozzájárulnak a baba szívének fejlődéséhez (például a genetikai hibák), addig vannak olyan dolgok, amiket te is megtehetsz, hogy a babád szíve olyan egészséges legyen, amilyen csak lehet. 

  • A folsav szedése a terhesség előtt és alatt segít megelőzni a vele született szívbetegségeket.
  • Ha dohányzol, azonnal tedd le a cigarettát. Kutatók szerint az anya dohányzása az első trimeszter alatt 2%-kal növeli a szívbetegségek kialakulását.
  • Ha 2-es típusú vagy terhességi cukorbetegséged van, fokozottan figyelj a vércukorszintedre a terhesség során, hisz a diabétesz fokozott szívelégtelenség kockázatot jelent.
  • Kerüld az alkoholt.

(A cikk forrása: whattoexpect.com)