Mikor jön jó időpontban egy baba? Nagyon jó kérdés, biztosan rengeteg tudományos vizsgálat adott már választ rá, és persze nekem is megvan a saját, megfigyeléseken alapuló válaszom (a megfigyelt kísérleti alany persze elsősorban én magam voltam). Az első bébi érkezzen az esküvőt követő egy-két éven belül! Ha előbb érkezik, akkor a rokonság rosszallására számíthatunk, ha pedig utóbb, akkor az ember lassan elkezd kételkedni a képességeiben. Márpedig férfiként állíthatom, nem sok lehangolóbb gondolat van, mint a férfiasságunkba vetett hit megingása. Nem is beszélve a meddőségi vizsgálatok rémképéről. Mi ezt a párommal szerencsére megúsztuk, első leányom a fenti szabálynak megfelelően épp másfél évvel az esküvőnk után érkezett. (Azóta is ő a szabálykövetőbb a lányaim közül). A másodikkal kapcsolatban már nagy a szórás. Van, ahol érkezésére a megjelölt időpont a “soha” (most nem az első gyerekükkel vajúdó kismamákkal teli kórtermekre gondoltam), és vannak családok, ahol a “majd” a legmegfelelőbb időpont meghatározás. Én az utóbbi álláspontra helyezkedtem az első lányom babusgatásakor, míg a feleségem ennél sokkal korábban szerette volna. Ahogy az lenni szokott, neki lett igaza, és másfél év múlva jött a kisebbik csajszi, aki azóta is az anyja kedvét keresi inkább. No, és elérkeztünk a harmadik gyerekhez. Elérkeztünk???
Nem, dehogy! Nálam úgy alakult a dolog, hogy minél több gyerekről volt szó, annál kevésbé vált sürgetővé a születésük. Szerintem fordított arányosság áll fenn: az első még nagyon kell, de a harmadikkal szemben már annyi ellenérve van egy, a magyar valóságban családfenntartó apának, hogy nehéz megbarátkoznia a gondolattal. Szerencsére a feleségem már akkor elkezdett puhítani, amikor megtudta, hogy terhes a másodikkal. De az ellenállásomat igazán a nagy, rettenetes gazdasági világválság törte meg. Ilyen körülmények között harmadik gyereket vállalni, az van akkora kaland, amibe már érdemes belevágni, nem?! Ezt persze viccnek szántam, de komolyra fordítva a szót: nekünk szerencsénk volt, és nem dőlt be egyetlen kenyéradó gazdánk vállalkozása sem, nem éreztük meg a mindennapokban a nagybetűs VÁLSÁGOT, miközben mindenki azt sulykolta, hogy most nagyon rossz nekünk. Ja, hát ha ennél rosszabb már nem lehet…
Ettől persze még nem a harmadik gyerek állt a gondolataim középpontjában, de amikor egy hajnalon a feleségem visszabújt mellém az ágyba, megmagyarázhatatlan módon az az érzésem támadt, hogy terhességi tesztet csinált, és mindjárt azt fogja mondani, amit az előzőeknél is: “Szeret minket a Jóisten!” Nem mondott semmit, a mellkasomat mégis elöntötte az a kellemes, bizsergető forróság, amit szerintem nyugodtan nevezhetünk boldogságnak.
Reggel aztán kiderült: nem jártam messze a valóságtól, mert tesztet ugyan nem csinált, de kiszámolta, hogy késik. Nekem ennyi elég is volt: már itt is van a baba. Most bevezethetek egy új fogalmat: apai ösztönöm megsúgta! Az sem tudott megingatni e meggyőződésemben, hogy a következő napokban elvégzett terhességi tesztek hol pozitívak, hol negatívak lettek, és első látásra az orvos is csak a feleségem cisztájában volt biztos, a magzatban nem. Megnyugtatott az, hogy ösztöneimben eddig soha nem kellett csalatkoznom, és az biztos, hogy azon a hajnalon, félálomban nem a racionális énem súgott. Hanem lehet, hogy a gyerek? Ha igen, akkor jó hírem van minden kispapának: bizony, lehet a magzattal kapcsolatot létesíteni már a fogantatás után közvetlenül is – vagy legalább észre lehet venni az áldott állapotot a párunkon.
Szóval én már tudtam azt, amit az orvos csak másfél héttel később mert biztosan kijelenteni, mégsem éreztem késztetést, hogy világgá kürtöljem. Nem úgy, mint a feleségem, aki már az első bizonytalan csíkocska láttán telefonálgatni kezdett. Én ennél komolyabb vizuális megerősítésre vártam volna, mondjuk egy egyértelmű ultrahangos leletre. Szóval itt a második nagy kérdés: mi a jó időpont a baba érkezésének bejelentésére?
Ahonnan én jövök, úgy tartják, ki kell várni a három hónapot, és csak utána szólni a rokonságnak, de a párom szerint ez felesleges babonaság, a három perc pont annyira elég, mint a három hónap. Igaz, ha nem szólt volna az első teszt után másoknak, akkor nem kellett volna másnap felhívnia őket, hogy a második teszt negatív lett, majd harmadnap újra telefonálni, hogy a mai eredmény ismét pozitív. (A harmadik után elment a kedve a csíkra pisiléstől…) De mivel ez neki nem okozott fáradságot, én szép csendesen háttérbe vonultam. Elvégre a feleségem sokkal jobban ért a terhességhez, mint én, miért zavarnám benne még én is? Arra ott lesz a hányinger, a gyomorégés, a fájó derék/láb, és persze ott a sok szakember, akik megmondják, mit tegyen és mit egyen, hogy a baba még tökéletesebb legyen, mint mi magunk vagyunk. A jó tanácsokat persze én is mindig meghallgatom, el is fogadom, csupán egy dolgot nem értek: miért kell a halat kapszulában enni? A halolaj biztos benne van a halban is, de a nejem azt nem szívesen eszi meg. Szóval legközelebb, ha a nagylányokkal horgászosat játszunk, a műanyag halak mellé kapszulákat is dobok majd a vízbe. Hadd készüljenek már most a leendő anyaságra!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
