Ez a vágy képes arra, hogy minden létező észérvet félresöpörjön. Nagyon fontos, hogy a társaddal újra és újra beszélj a dologról. Még ennél is lényegesebb, hogy saját lelked bugyraiba is lemerülj, és végiggondold: nem egyéni problémáid megoldását reméled-e a gyerekszüléstől.
Ne “funkciógyereket” szülj!
Sok gyermek fogan azért, hogy édesanyja el tudjon menekülni a fojtogató szülői fészekből és végre a saját lábára állhasson.
Mások azzal a “feladattal” jönnek világra, hogy megerősítsék szüleik omladozóban lévő kapcsolatát.
Előfordul, hogy az új családtagnak a meghalt testvér által hagyott űrt kell betöltenie, vagy a fogyatékos gyermek mellett kell hiánypótló, kisegítő feladatot ellátnia.
Van, akinek elege lett a munkahelyi hajtásból, s a gyermekvállalás tűnik a legjobb megoldásnak az “igazolt” távolléthez.
Megint más a környezet elvárásainak akar megfelelni azzal, hogy belesimul a hagyományos anyaszerepbe.
Előfordulhat az is, hogy az anya társától, családjától nem kapja meg a szükséges gyengédséget, szeretetet, és egy kisgyerektől várja el igényei kielégítését. Vajon jó vége lehet annak, ha ilyen óriási feladattal bízzuk meg a kis újszülöttet?
Az ilyen gyerekkel általában elégedetlenek a szülei, hiszen többnyire nem váltja, nem is válthatja be az efféle reményeket. Sokszor túl hideg, vagy éppenséggel kórosan szoros kapcsolat alakul ki a szülő és gyereke között. A kiegyensúlyozatlan szülő-gyermek viszony nemzedékről nemzedékre szállhat.
Törekedj arra, hogy gyereked ne azért szülessen a világra, hogy megoldja a gondjaidat. Ő azért van, hogy szeressék és örüljenek neki. Ha puszta létezése egyúttal segítségedre is van, tekintsd ezt ajándéknak, amit ő hoz számodra az ismeretlenből. Ha nem hozza, az sem baj. Attól még ugyanúgy szeretjük.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
