Kisfiam születésének várható időpontját szeptember 23-ra jelezték. Igazán problémamentes volt a terhességem, ezért úgy éreztem, semmi akadálya annak, hogy így is folytatódjon. Vagyis a (remélhetőleg rövid és kevéssé fájdalmas) szülést követően kimerülten, de boldogan halljam, ahogy felsír, majd a mellemre téve megnyugszik a kisfiam.
Az előírásoknak megfelelően jártam CTG-re a II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika ambulanciájára. Hétfőn, 20-án is vártam a kora délutánt, hiszen a vizsgálaton mindig jó érzés volt tapasztalni kisbabám életjeleit. Az ágyon fekve a fiam szívhangját – ezt az ütemes bam-bamot – hallgatva álmodozhattam arról, hogy milyen lesz az a pillanat, amikor végre megláthatom az ismerős dübörgés apró tulajdonosát. Ezen a hétfőn megbeszéltük az orvosommal, hogy csütörtökön jövök be újra, mivel semmi jele nem volt közeli szülésnek.
Miután azonban rám kapcsolták a műszereket, nyugtalanul vettem észre, hogy az ismerős bam-bam helyett szabálytalan bim-bim jelentkezett. A nővérke bosszúsan megjegyezte, újraindítjuk a gépet, mert rosszul van elhelyezve az érzékelő. Amikor ismét csak a fenyegető bim-bimmel tudatta a kisfiam, hogy nem érzi jól magát, azonnal hívta az orvost, aki rövid pillantást vetve a műszerekre, az időközben beérkező két kollégájával egyetértésben az azonnali császármetszésmellett döntött. Fel sem ocsúdva követtem őket az ambulanciáról a kórházi részbe, ahol a gyors formaságok elintézése után már el is altattak.
Édesanyám pillanthatta meg először a kisfiamat, akinek karján a következő volt írva a szalagra: „Tóth Tímea, 22 éves”. A sürgős beavatkozás miatt édesanyámat kérdezték meg, mi lesz a kisfiam neve. A férjem épp akkor érkezett a kórházba, amikor a kicsit a gyermekosztályra vitték. A telefonjával gyorsan készített egy képet, s mikor engem kitoltak a műtőből, ezzel fogadott.
Kisbabánk csodásan fejlődik, és már csak a fura feliratú fehér karszalag emlékeztet minket nem szokványos születésére.
Kapcsolódó cikkek
