
Kép: Getty Images
A legtöbb helyen ma már megdőlt szerencsére az az alapkitétel, hogy ha egy édesanya egyszer császármetszéssel szülte meg a gyermekét, akkor a többi babájával is műteni kell. Ennek ellenére az anyák nem biztos, hogy támogató kórházra és szakemberekre találnak, ha VBAC-ra (Vaginal Birth After Caesarean), azaz császár után természetes szülésre készülnek.
Több a császármetszés, mint a vészhelyzet
A császármetszés egy fontos dolog, hiszen alapesetben életmentő beavatkozásról van szó. Az is tény azonban, hogy Magyarországon sokkal több ezek száma, mint az a WHO adatai szerint valóban indokolt lenne. A “császáros” anyukákat sokszor kérdés nélkül a második, harmadik babánál is alávetik a beavatkozásnak, pedig mindenkinek lehetősége kéne lennie arra, hogy – amennyiben nem szól ellene orvosi indikáció – természetes úton hozza világra a gyermekét. Ez persze a szülésorvosok részéről kiemelt figyelmet és megfelelő gyakorlatot igényel.
A hegszétválás kockázata
VBAC-kal kapcsolatban általában a hegszétválástól tartanak a legjobban a várandós anyukák és az orvosok, de valójában az esetek kevesebb, mint 1 %-ban fordul elő, ráadásul egy felkészült szülész képes időben észlelni a problémát, amivel megakadályozható a tragédia. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy újabb császármetszésnek is megvan a maga kockázata, hiszen egy nagy hasi műtétről van szó.
A VBAC esetében fontos, hogy a szülés magától induljon meg, indítani ugyanis kockázatos lehet. Minden mesterséges beavatkozás árthat, de tudni kell azt is, hogy a szintetikus oxitocin adása önmagában is növeli a méhrepedés kockázatát, előzetes császármetszés nélkül is.
Mi veszélyeztetheti a VBAC-ot?
Van néhány kockázati tényező, ami az újabb császármetszés irányába sodorhatja a kismamát, habár ezek nagy többsége is az adott szakember egyéni megítélése alapján dől el.
Ismétlődik az előző császármetszés indikációja
Ez annyit jelent, hogy nem szabad, hogy ismét felmerüljön az az ok, ami miatt előzőleg császármetszésre volt szükség. Ilyen lehet például a farfekvés, a placenta previa (előlfekvő méhlepény) vagy a terhességi toxémia.
A két terhesség között eltelt idő
A szakmai irányelv szerint a két szülés között minimum 18 hónapnak, de ideálisan 24 hónapnak kell eltelnie. Így lehet a hegszétválás kockázatát minimálisra csökkenteni.
Korábbi császármetszések száma
Vannak orvosok, akik kizárólag egy előzetes császármetszés után engedélyezik a hüvelyi szülést, de akadnak olyan szakemberek is, akik nem tartják sokkal rizikósabbnak, ha két vagy akár három műtét után szeretne az anya hüvelyi szülést.
Az anya általános egészségi állapota
Ha az anya cukorbeteg, szívbeteg vagy magas a vérnyomása, az magas kockázatot jelenthet a vajúdás során. Ezen felül az édesanya lelkiállapota, tájékozottsága is meghatározó lehet. Fontos, hogy legyen támogató környezete és hite önmagában, valamint a testében, hogy képes megszülni a babáját.
A hüvelyi szülés előnyei
- A műtéti komplikációk alacsonyabb kockázata: A műtéti szülés növeli a túlzott vérzés, a fertőzés, illetve az altatásból eredő komplikációkat.
- Gyorsabb felépülés: A hüvelyi szülésből való felépülés általában kevesebb időt vesz igénybe.
- Jobb mentális egészség: Egyes kutatások szerint a császármetszés növeli a szülés utáni depresszió kockázatát.
- Lehetőség az aranyórára: A hazai gyakorlat általában az, hogy császármetszés után a gyermeket nem teszik az anya mellkasára, így ilyenkor elmarad a klasszikus értelemben vett aranyóra. A hüvelyi szülésnél viszont minden lehetőség megvan az aranyórára, amennyiben komplikációmentes a szülés, és a babával minden rendben.