Az elmúlt években a császármetszések aránya folyamatosan nőtt: míg 25 éve még csak a 20 százalékot lépte át, addig 2017-re meghaladta a 40 százalékot. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján tavaly sem történt pozitív fordulat a császármetszések számát tekintve. A beavatkozás tehát nagyon sokakat érint, amivel kapcsolatban Dr. Holló Balázs szülész-nőgyógyász osztott meg velünk fontos információkat.
Ahogy azt korábbi cikkünkben részletesebben kifejtettük, a NEAK adataiból az is látszik, hogy 15 állami szülészeten csökkent, 26 kórházban pedig nőtt a császárral született babák aránya. A legtöbbet javító kórház a Kanizsai Dorottya Kórház volt, ahol a 2023-as 50,79 százalékhoz képest tavaly 35,28 százalékos volt a császárarány. Ajkán, Kiskunhalason, Esztergomban, valamint a budapesti Semmelweis Egyetemen és szintén a fővárosi Honvédkórházban többen szültek tavaly császármetszéssel, mint hüvelyi úton. A WHO 15-20 százalékos ajánlásához közelít a Győri Petz Aladár Kórház (26,52 százalék), a Dombóvári Szent Lukács Kórház, illetve az Egri Markhot Ferenc Kórház szülészeti osztálya.
Kinél, miért, hogyan?
„A császármetszés elvégzésének számos orvosi oka lehet, legyen szó programozott (tervezett) vagy sürgősségi műtétről. Tervezett császármetszésnél az esetek többségében gerincérzéstelenítés javallott, ez az édesanyára és a babára nézve is biztonságosabb. Ugyanakkor, ha mind az epidurális vagy spinális érzéstelenítés ellenjavallt, például bizonyos véralvadási zavarok, súlyos gerincdeformitás vagy egyes neurológiai betegségek miatt, az altatás a megoldás” – mondja Dr. Holló Balázs, hozzátéve, hogy további javallat lehet, ha bármilyen okból a gerincérzéstelenítés nem hat megfelelően, és az anya még mindig fájdalmat érez, vagy ha a kismama pánikreakciót mutat és nem tud együttműködni a beavatkozás során.
Sürgősségi császármetszés esetén, mivel nincsen idő a gerincérzéstelenítés bevezetésére, szinte minden esetben az altatásos eljárás a protokoll”
– emelte ki a szakértő.
Műtét = kockázat?
Holló doktortól megtudtuk, a műtéti altatás általában biztonságos, de mint minden beavatkozásnak, ennek is vannak kockázatai. „Az altatás utáni agyvérzés viszonylag ritka szövődmény, de bizonyos körülmények között megnövekedhet az előfordulása. Ha a kismamának magas a vérnyomása – különösen preeclampsia vagy eclampsia esetén –, ha véralvadási problémái vannak, vagy trombózisra hajlamos, az altatás utáni komplikációk veszélye is fokozódhat. Nagy vérveszteség a műtét során csökkentheti az agy oxigénellátását, ami szintén hozzájárulhat a szövődmények kialakulásához.”
Bizonyos esetekben az altatás alatt jelentkező vérnyomás-ingadozás vagy embolizáció – például magzatvíz-embólia – is okozhat agyi érkatasztrófát. A szülész-nőgyógyász a gyerekszoba.hu-nak elmondta, hogy a nemzetközi adatok alapján az altatásban végzett általános sebészeti beavatkozások esetén, 65 év alatt a stroke előfordulása körülbelül 0,1–1,9% közötti. Ezt a kockázatot mindig figyelembe kell venni és az orvosok minden szükséges óvintézkedést megtesznek a szövődmények elkerülése érdekében.
Nem volt idő a fájdalomcsillapításra
Ez utóbbit erősíti meg Fruzsi is, aki páciensként tapasztalta meg, hogyan zajlik a sürgősségi császármetszés. „Nagyon hosszú vajúdáson voltam túl, a kislányom azonban nem jutott előbbre, hirtelen pedig a szívverésével is problémák akadtak. Addigra én is rettenetesen elfáradtam, ezért az orvosok úgy döntöttek, jobb, ha nem várnak tovább a császármetszéssel. Bár a helyzet ijesztő volt, látva a körülöttem lévők magabiztosságát, amennyire ilyenkor lehet, meg tudtam őrizni a nyugalmamat” – idézte fel a kismama március végi szülését.
„Bármennyire is bíztam abban, hogy epidurális érzéstelenítéssel indul a császármetszésem, az események annyira felgyorsultak, és a helyzet úgy vált egyre szorongatóbbá, hogy erre végül nem jutott idő. A műtétet végül altatásban végezték el, így nem mondhatnám, hogy álomszerű szülésem volt” – folytatta Fruzsi, aki igyekszik meglátni a jót a történtekben.
„A legfontosabb, hogy mind a ketten jól vagyunk a kisbabámmal, Sárival, ami nem biztos, hogy így lenne, ha nem került volna sor az altatásos császármetszésre. Azt, hogy így alakult, még fel kell dolgoznom a későbbiekben, de abba már most bele tudok kapaszkodni, hogy ez volt a legkevésbé kockázatos út” – tette hozzá zárásképp az újdonsült anyuka, akinek nagyon sokat jelent a családja a támogatása.
Nyitókép: Getty Images – NataliaDeriabina