Terhesség

Nem függ össze az indított szülés az autizmussal

Szakértők szerint nincs összefüggés a megindított szülés és az autizmus között, ezért nem kell változtatni az eddigi bevett gyakorlaton, ha ugyanis szükség esetén nem indítanak meg akár mesterségesen is egy szülést, azzal mindenkit veszélyeztetnek.
2014. Május 02.

Noha egyes vizsgálatok arról számoltak be, hogy az oxitocin használata és a szülés folyamatának mesterséges felgyorsítása előidézheti az autizmus kockázatát, az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Szövetsége szerint erre nincs konkrét bizonyíték, ráadásul ezen beavatkozások hiánya egészségügyi kockázatokkal, valamint a császármetszéses szülések számának növekedésével is járhat.

Amint azt dr. Jeffrey Ecker kifejtette, a szülészeti gyakorlatban a szülés megindításának igen fontos szerepe van, mellyel mind az anya, mind az újszülött életét védik, ezért ezen a gyakorlaton nem szükséges változtatni. A bizottság álláspontjáról részletesebben az Obstetrics & Gynecology című lapban olvashatnak az érdeklődők.

Forrás: Medipress