Terhesség

Nemsokára anya lesz világbajnok kajakosunk

Babát vár Medveczky Erika, mégis készül a párizsi olimpiára.
2023. Április 08.
Medveczky Erika és Csipes Tamara (balra)
Fotó: Getty

Lemondott tisztségéről a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) sportolói bizottságának elnöke, Medveczky Erika, mert babát vár. A pici már áprilisban megérkezhet, ezért a sportoló idén már nem is versenyez nyolcszoros világbajnokunk.

„Nyilvánvalóan ezzel kapcsolatban nagyon sok teendőm lesz, emellett a Kis-Duna Sportegyesület vezetője is vagyok. (…) És ezeken kívül még kajakozni is szeretnék – fogalmazott a Nemzeti Sportnak. – Ha minden igaz, még ebben a hónapban megszületik a kisbabám, tehát az idei szezont kihagyom. Olyan szempontból ideális időben csöppen közénk, hogy a következő évre már teljes felkészülést végezhetek, anélkül, hogy hajtana a tatár. A célom pedig egyértelműen az, hogy a párizsi olimpián is rajthoz állhassak. Persze sok minden képlékeny egy ilyen helyzetben, de úgy tervezünk, igyekszünk aszerint alakítani az életünket a párommal, hogy folytathassam a kajakozást.

Szerencsés, hogy ebben a sportágban az anyaság nem feltétlen áll a karrier útjába – ahogyan azt számos sportolónk bizonyította már.