A debreceni klinikán az elmúlt években frissen készült egy új szárny négy szülőszobával, mindegyikben egy-egy ágy van, amelyek szülőszékké alakíthatók. Mindegyikhez van saját fürdőszoba zuhannyal, ahol meleg vízben is lehet vajúdni. Mondták, hogy a földön való vajúdáshoz tudnak adni matracot, ezzel éltünk is végül. Lehet labdát használni, meg van egy szülőszéknek nevezett tárgy, ami olyan, mint egy elöl nyitott vécékagyló. Azt eléggé ajánlotta a szülésznő, hogy a végén arra azért fel kéne majd ülni, én meg mondtam, ha jól fog esni, persze, de azért ugye nem muszáj. Meg is próbáltam, de nagyon rossz volt valamiért az ülő póz, azonnal fel is ugrottam.
Olyan orvost kerestem és találtam, aki hagyni fog békében szülni. Készítettem szülési tervet is, ahol eltértek ettől, megkérdezték, beleegyezem-e. A szülésnél amúgy volt bent egy orvostanhallgató, de azt is előre megkérdezték, bejöhet-e. Végül még segített is!
Tökéletesen spontán, szépen „felépített” szülés volt. Délután egykor kezdtem vajúdni, otthon.
Este fél 10-kor, miután másodszor is egyeztettünk a szülésznővel, elindultunk a debreceni klinikára, útközben már kétpercesek voltak a fájások. A felvételem után másfél órával már a kezünkben volt a kisfiunk. Beérkezéskor 8 centis volt a méhszáj, szépen tágultam, a burok viszont nem akart repedni. Ismét a térdelős, férjem nyakában lógós pozíció jött be, csak így volt elviselhető a fájdalom. Rendesek voltak, a földre matrac került, térdelt velem a szülésznő, Deákné Járó Éva és az orvos, dr. Szeverényi Péter is. Aztán az orvosi vizsgálatánál repedt a burok, és három nyomásra megvolt a baba. Tomi a 41. hétre született 3550 grammal! Bár nem volt kimondottan hosszú szülés, nagyon elfáradtam, és az „utómunkálatok” (kicsit repedtem) rettentő fájdalmasak voltak számomra, remegtem, vacogtam a fáradtságtól.
A babát azonnal, még a köldökzsinór elvágása előtt megkaptam, sőt egész éjjel a szülőszobán maradhattunk, így a páromnak sem kellett hazamennie. Tomi egyből rájött a szopizás technikájára, nagyon ügyesen csinálta, négyhetesen már öt kiló volt!A csecsemős osztály tényleg nagyon bababarát volt, az igény szerinti szopit tanítgatják a kismamáknak. A babák a mamákkal alszanak, ez nem is kérdés. Amikor megtudták, hogy Atus, a nagytesó is szopizik még, akkor azt mondták, hogy hát ezt nem nagyon szokták szeretni, de aztán már mindenki úgy jött, hogy „ő az a kismama, aki abba sem hagyta a szoptatást”, úgy éreztem, elismerő hangsúllyal.
Kozma Kata
Kapcsolódó cikkek
