Terhesség

Ötödik császár? Nem probléma!

Gabi az ötödik császárra készül, teljes nyugalomban. De vajon valóban rutinnak számít az ötödik császármetszés?
2013. Június 05.

Mintha teljesen mindennapos dolog lenne, úgy beszél Bartal Gabriella (39) az ötödik császármetszéséről, amelyre nyáron kerül sor. Amikor időpontot egyeztetünk, szerényen jelzi, hogy nem sok érdekeset tud mesélni, mert mindent, ami a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos, teljes mértékben az orvosára bíz. Arra az emberre, aki eddig négy gyerekét segítette világra. “Amikor kiderült, hogy jön az ötödik baba, én egy percig sem vívódtam azon, hogy megtartsuk-e, a férjem viszont jó pár hétig bizonytalan volt” – kezdi történetét Gabriella. “Benne talán felmerült, hogy el kellene vetetni, számomra nem volt kérdés, hogy megtartom. Úgy vélem, minden gyerek a Jóisten ajándéka, ajándékot pedig nem küldünk vissza. Na jó, az ötödik baba után már biztosan nem szeretnék se több gyereket, se több műtétet. Eredetileg amúgy is csak hármat terveztünk, a második szülés utáni súlyos, daganatos betegségem és a felépülés viszont világossá tette számomra, hogy az érkezés és a távozás nem tőlünk függ. A forgatókönyvet néhány helyen módosíthatjuk ugyan, de a rendezők nem mi vagyunk.”

Nem volt más választás

A két pici, a kétéves Boldizsár és az egyéves Vanda most is ott nyüzsög az anyjuk körül, amíg beszélgetünk. A két nagyobb testvér, Levente (10) és Sebestyén (7) már iskolás.

– Alapvetően senki sem izgul, egyedül háziorvos anyukám aggódik, de már korábban megegyeztünk, hogy az ajtón kívül hagyja a félelmeit – mondja Gabi. “Ő is császárral szült engem és a két testvéremet, de a második után el akarták kötni a petevezetékeit. Nem engedte. Aztán a húgomat már saját felelősségére szülte meg. Szerintem anyuban mélyen rögzült a régi statisztika, miszerint kettőt, legfeljebb hármat lehet császárral szülni, ezért aggódik”.

Nemcsak Gabi édesanyja, de a húga is császárral szülte mindhárom gyerekét. Persze nem a családi hagyomány őrzése miatt került sor műtétre Gabiék első babájának érkezésekor. “Leventét már öt nappal túlhordtam, amikor az orvosom beindította a szülést” – idézi fel Gabi. “A fájások megkezdődtek, de egyáltalán nem tágultam. Ráadásul a babát négy kiló felettinek mutatta az ultrahang, így aztán néhány óra próbálkozás után a császármetszés mellett döntött a szülész. A második szülésre sem úgy készültünk, hogy császár lesz, szerettem volna természetes úton szülni, és az orvosom is támogatott ebben. De sajnos akkor sem indult be magától a folyamat, újabb nagy gyerekre lehetett számítani, ezért amikor eltelt a kiírt időpont, egyenesen vittek a műtőbe.”

“Ráérünk aggódni, ha lesz miért”

– Amikor a harmadik fiamat, Boldizsárt szültem, megbeszéltük az orvosommal, hogy ha úgy látja, még egy szülés veszélyeztetné az egészségemet, végezze el a meddővé tételt – folytatja a kismama. “Azt mondta, minden rendben, a méhem állapota normális. A többit a gondviselésre bíztuk. A veszélyeken nem gondolkoztunk, hiszen nem terveztünk több babát. Úgy vagyok vele, hogy az aggódás önmagában semmi jóra nem vezet, sőt kifejezetten káros, ha mindig azon rágódunk, milyen rossz dolog történhet a jövőben, és közben elfelejtjük megélni a jelent. Lehet, hogy ha végigkérdezem az összes orvos és kismama ismerősömet, most meg lennék ijedve. De én nem akarok félni. Az orvosom, aki soha nem próbált meg lebeszélni a szülésről, úgyis tájékoztat, ha van miről” – mondja Gabi, akinek az ötödik terhessége sem különbözik semmiben az előzőektől, sőt, bevallja, az is előfordul, hogy akár hat hét is eltelik, mire eljut az orvosához, pedig négyhetente kellene megjelennie. Tudom, hogy sok dolga van a négy gyerek mellett, de legközelebb jöjjön négy hét múlva – korhol ilyenkor, aztán megállapítja, hogy minden rendben van, én pedig még azt is elfelejtem megkérdezni, ami miatt otthon izgultam, annyira megnyugtató a kisugárzása.

Nem is olyan ritka?

“Gabi nem az első kismama, aki az ötödik császármetszésére készül” – tudtuk meg dr. Sztanyik László szülész-nőgyógyásztól, a négygyermekes anyuka orvosától, akinél nincs szabály arra, hány császármetszése lehet egy kismamának. “Ez teljes mértékben egyéni kérdés, attól függ, milyen állapotban van az anyuka méhe és a vágások nyomán keletkezett heg. Ha úgy látjuk, hogy a méh rossz állapotban van, és a további gyerekvállalásnak túl nagy lenne a kockázata, természetesen nem javasoljuk az újabb terhességet, és akkor a műtét alatt a szülők beleegyezésével el lehet végezni a petevezetők elkötését. Régebben rutinszerűen két császármetszés után mindenkinél elvégezték ezt, ma már nincs korlátozva, hány műtétje lehet egy kismamának” – magyarázza a szakember.

“A sokadik császármetszés persze technikailag komplikáltabb beavatkozás, mint az elsők, de a műtét során ilyenkor is csak a szokásos számú, vagyis három orvos van jelen” – folytatja dr. Sztanyik László, aki elmondja, hogy évekkel ezelőtt még ultrahangvizsgálattal próbálták megállapítani az előzetes műtét(ek) hegének vastagságát, de ez a módszer sok esetben nem bizonyult megbízhatónak. “Ma már nem mérünk így hegvastagságot, mert kiderült, hogy csak a műtét közben lehet pontosan megállapítani, mennyire terhelhető még az anyaméh” – állítja a szülész-nőgyógyász. “Hacsak nem indul meg addig a szülés, vagy nem észlelünk semmilyen rendellenességet, Gabi műtétjére a kiírt időpontnál valamivel korábban, úgy a 39. héten kerül majd sor. Akkor fogunk egyeztetni arról is, hogy sor kerüljön-e a végleges fogamzásgátlásra”.