Fotó: Fotocentrál.hu – Birton Szabolcs
Sodró Eliza nemcsak pár hashtaggel és jól megkomponált fotóval kürtölte világgá az örömüket, hogy Rusznák Andrással szülők lesznek, hanem egy megindítóan őszinte posztban adta hírül.
Kérésének eleget téve a bejegyzést teljes egészében, változtatás nélkül tesszük közzé, és mi is szívből gratulálunk első gyermekük érkezéséhez!
„Az a fránya két csík csak nem akart összejönni”
Mikor négy évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy babát szeretnénk, minden felkérésnél korrektül elmondtam, hogy “nem biztos, hogy azt már el tudom játszani, mert babaprojekben vagyunk…”. (Szerencsére csupa olyan helyen dolgozom, ahol ezt a bejelentést örömmel fogadták.)
A Mi van Tomival próbáin, azon nevettünk, hogy hátha a forgatáson már nem is kell “jelmezhas” … aztán mégis kellett… Teltek a hónapok, egyik bemutató követte a másikat, és én mindegyiknél azt éreztem, hogy ezt most még muszáj faszán megcsinálom, hát olyan jól kitaláltam, hogy “innen szép szülni…”
De hiába tettem le a cigit, lettem absztinens, szedtem a vitaminokat, zabáltam a zöldséget, aludtam 8 órát, kezdtem sportolni, imádkoztam, bújtam a “termékenység-irodalmat” és vállaltam kevesebb melót, az a fránya két csík csak nem akart összejönni. És hiába volt remek nőgyógyászunk, alapos vizsgálatok után mindent rendben talált, és azt tanácsolta, forduljunk meddőségi szakemberhez.
Mikor igent mondtunk a LOUPE Színházi Társulás felkérésére, a Bármi lehetségesre (ahol az általunk játszott Rupert és Alex elveszítik a kisbabájukat), a családunk és a barátaink aggódva kérdezgették: “biztos jó ötlet most egy ilyen babagyászolós darabbal foglalkoznotok?” De én makacsul ragaszkodtam a megérzésemhez, hogy nekem ezzel a témával dolgom van, nem futhatok előle örökké.
Kőkemény munka volt. Mikor a szülés jelenetet vettük, és (ahogy az egy rendes próbafolyamatban ilyenkor lenni szokott) mindenki elkezdte mesélni a saját szülésélményét, hirtelen ráeszméltem, hogy én vagyok az egyetlen a teremben, aki még soha nem élt át ilyesmit. Akkor úgy éreztem, talán soha nem is fogok. Azt hiszem az volt a legmélyebb pontja az elmúlt négy évnek.
Alex halvaszületett babája és az én terméketlenségem hirtelen összekapcsolódtak, és egy közös fájdalommá alakultak. Onnantól kezdve minden előadáson, mikor azt kiabáltam, hogy “miért nem állt meg a Föld? Miért Veled történt mindez?” A saját meddőségemet is elgyászoltam. Aztán valahol a 20. előadás körül, eljött a fordulat. Úgy éreztem, egy lépéssel távolabbról szemlélem már ezt a fájdalmat. És szépen lassan felébredt bennem a remény, hogy az én sorsom alakulhat jól is.
De a Bármi lehetséges nem csak lelkileg hozott fordulópontot. Itt ismertem meg ugyanis Sevcsik M Anna-t az Élet.Érzés Egyesület – mi vagyunk a Babagenetika alapítóját, aki mikor szemérmesen beszámoltam neki a küzdelmeinkről, azonnal a szárnyai alá vett, és azt tanácsolta, menjünk el az Istenhegyi Géndiagnosztika Centrumba Imre Ruben Doktor Úrhoz, mert ő szakértője az olyan meddőségeknek, ahol látszólag mindenki egészséges…
Itt aztán pár vizsgálat után kiderült, hogy krónikus méhgyulladásom van, amit esetemben, egy antibiotikumos kúrával lehetett orvosolni. (Ez viszonylag gyakori oka lehet a meddőségeknek, a méhnyálkahártya beágyazódásra nem alkalmas, a megtermékenyült petesejt pedig nem tud megtapadni, a diagnózis felállításához legtöbbször meddőségi specialista szükséges, mert az ultrahang nem minden esetben mutatja ki, a tünetei pedig vagy nem látványosak, vagy könnyen összekeverhetők más nőgyógyászati problémákkal. Esetemben egy ambuláns vizsgálat, méhtükrözés során került diagnosztizálásra, egy olyan orvostechnikai berendezéssel, amely kevés helyen található meg az országban.)
Mikor a Doktor Úr azt mondta, mostantól lehet próbálkozni, akkor az első adandó alkalommal megfogant bennem a kisbabánk. Így most örömmel jelentem be, hogy kisbabát várunk!
Hosszú és izgalmas utazás volt idáig eljutni, óriási szeretettel várjuk gyermekünket és örökké hálásak leszünk mindazoknak, akik támogattak ezen az úton! Már most rengeteg dolgot tanultam, türelemről, hitről, nőiségről és önmagamról, és persze tudom, hogy még csak most jön a java! Azt hiszem minden nehézség ellenére mégiscsak mondhatom, hogy “Innen szép szülni”…
Kapcsolódó cikkek
