
(Kép forrása: Getty Images)
Az Obstetrics & Gynecology folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók a 2020 március 1. és 2021. május 31. között történt mintegy 18 ezer szülés egészségügyi adatait elemezték: az autizmus előfordulása mellett olyan idegfejlődési diszfunkciók kialakulását is megfigyelték, mint a beszéd- és nyelvi zavarok, illetve a mozgáskoordinációs problémák előfordulása.
A kutatók 861 olyan gyerek egészségügyi adatait vizsgálták, akiknek az édesanyja a várandósság alatt kapta el a koronavírust. 16,3 százalékuknál hároméves korig kialakult valamilyen neurofejlődési rendellenesség, míg a nem fertőzött anyától született, 17 263 gyereket számláló kontrollcsoportban ez az arány csak 9,7 százalék volt. Ráadásul a SARS-CoV-2 – a covidot előidéző vírus – nem jut át a méhlepényen, így a kutatók szerint nem maga a fertőzés, hanem az anya immunválasza okozhatja a gyerekek fejlődési rendellenességeit, írta meg a Qubit, a Scientific American nyomán.
A fiúknál nagyobb a veszély
A tanulmány nemi eltéréseket is talált, a coviddal fertőzött anyák újszülött fiúgyerekeinél nagyobb eséllyel alakult ki autizmus, mint a lányoknál. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a fiú magzatok agya sokkal érzékenyebben reagál az anya testének immunválaszaira.
A fertőzések magzatra gyakorolt hatását vizsgáló korábbi állatkísérletek és tanulmányok is hasonló eredményre jutottak: az anya által elkapott fertőzések, köztük például az influenza, gyulladásos állapotot idéznek elő, ami befolyásolja a magzat fejlődését. Egy, a Jama Psychiatry folyóiratban publikált 2019-es svéd kutatás a súlyos húgyúti anyai fertőzések, illetve a magzat pszichés egészségének kapcsolatát vizsgálta. A kutatók az 1973. január 1. és 2014. december 31. között született, mintegy 1,8 millió ember egészségügyi életútját követték végig, és azt találták, hogy bár az anya terhessége alatt elkapott fertőzések nem felelősek a gyerek későbbi pszichózisos vagy bipoláris kórképének kialakulásáért, az autizmus és a depresszió esélyét megnövelik, hívja fel a figyelmet a portál.