Terhesség

Tiltott alvászónák: ezekben az időszakokban semmiképp se aludj!

Bár látszólag a világ legtermészetesebb, legegyszerűbb dolga az alvás - amivel életünk harmadát töltjük - mégis a legkomplikáltabb emberi folyamatok közé tartozik. Kevesen tudják, hogy bizonyos napszakokban az alvás kimondottan káros is lehet, így ez a pár óra tiltólistás az alvásszakértők szerint.
2022. December 01.
tiltott alvászónák
Tiltott alvászónák (Fotó: Getty Images)

A Mindennapi Pszichológia Magazin (MiPszi) alvással foglalkozó különszámmal segíti azokat, akik szeretnék jobban megérteni ezt a létfontosságú jelenséget.

Te melyik csoportba tartozol?

A belső óra és a megszokások is szabályozzák, hogy ki mikor szeret ágyba bújni, azonban a szakemberek két különböző csoportot tartanak nyilván. Napszaki biológiai ritmusuk alapján megkülönböztetjük a korán kelő “pacsirtákat” és a későn fekvő „baglyokat”.

A „pacsirták” korán ébrednek, kifejezetten frissek és üdék a reggeli órákban, éjszaka viszont korán elálmosodnak, és nehezükre esik sokáig fennmaradni. A „baglyoknak” ezzel szemben kínszenvedés kora reggel kikelni az ágyból, egész délelőtt álmosnak, bágyadtnak érzik magukat, és szinte csak a délutáni órákban sikerül önmagukra találniuk. Este viszont fizikailag és szellemileg is felélénkülnek. A legtöbb ember valahol a két végpont között helyezkedik el.

A baglyok vannak veszélyeztetettebb helyzetben. Őket jobban érintik az alvászavarok, körükben gyakoribbak az elalvási nehézségek, rémálmok, sőt, az esti ritmusúak körében gyakrabban tapasztalhatók depressziós, szorongásos tünetek, nyitottabbak a káros szenvedélyekre.

Tiltott gyümölcs az alvás ezekben az órákban

Az alvásra – orvosi szempontból – leginkább javasolt időszak este 10-11-től reggel 7-8-ig tart. Ilyenkor van nyitva az „alvás kapuja”. Akiknek nem sikerült aludniuk ebben a periódusban, azok jobban teszik, ha nem a reggeli órákban próbálják bepótolni a pihenést. Elsősorban 10 és 12 óra között az „alvás kapuja” ugyanis zárva van, sőt egyes kutatók az úgynevezett tiltott alvászónák közé sorolják ezeket az órákat.

A mély alvás számára inkább a délután 1-től 4-ig tartó időszak alkalmas (sziesztaidő), érdemes ilyenkor ledőlni, ha fáradtnak érezzük magunkat. A késő délutáni órákban azonban ismét a tiltott alvászónákba érkezünk, 17-18 óra körül kifejezetten nehéz elaludni – amennyiben mégis sikerül, pár óra múlva fáradtan és rosszkedvűen fogunk felébredni.

„Manapság sajnos nem készülünk elég tudatosan az alváshoz, nem strukturáljuk jól a napot, pedig az egészséges alvásritmus megteremtéséhez tudatosság kell, és kitartás a jó szokások kialakításában. Ha napközben aktívan tartjuk elménket és mind fizikailag mind szellemileg igénybe vagyunk véve, akkor lehet igazán jó minőségű alvást elérni” – mondta el dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológia. Hozzátette: figyeljük meg magunkat, milyen típusúak vagyunk és próbáljuk ezt összehangolni a környezetünkkel.

„Este már nem szerencsés sportolni, aktivitást végezni, élénkítő italokat, ételeket enni, sok fényt – leginkább a kéket – használni” – tanácsolta a szakértő, aki azt is kiemelte: nem érdemes azon izgulni, ha egy-két éjszaka nem tudunk jól aludni, mert csak a hosszan tartó nem megfelelő alvás az, aminek súlyos következményei lehetnek.