
(Kép forrása: Getty Images)
Drámaian nőtt a nemi úton terjedő fertőzések száma Magyarországon, az okokról Várkonyi Viktória főorvos beszélt az InfoRádiónak.
Várkonyi Viktória főorvos szerint Magyarországon a nemi betegségek két fajtája a leggyakoribb. Az egyik a szifilisz a másik pedig a tripper. Ezeknél a fajta nemi betegségeknél lehet drasztikus növekedést megfigyelni. A főorvos elmondása alapján, míg 2019-ben az országban összesen 791 felismert szifiliszes esetet jelentettek, addig 2023-ban már 1221-et. A fertőzöttek kétharmada a férfiak köréből kerül ki.
Várkonyi Viktória azt is elmondta, hogy újabban megjelent a veleszületett szifiliszfertőzés is, amire már évtizedek óta nem volt példa. Ezért szerinte fontos lenne, hogy a terhes nőket a harmadik trimeszterben is szűrjék.
Szintén emelkedett a HIV-pozitív esetek száma Magyarországon. A főorvos szerint a növekedés oka az lehet, hogy már egyre kevesebben tartanak attól, hogy elkapják a betegséget, így kevésbé elővigyázatosak. Várkonyi Viktória azt javasolta, ha valaki fertőzésre gyanakszik, akkor ne az interneten keressen gyógymódot, hanem mielőbb menjen el szűrővizsgálatra.