Édua, a hatéves nagylány egész napos vajúdást követően született meg, Sebének, a másodikként született fiúnak nem kellett sok idő a magzatvíz elfolyása után, Csabánál, a harmadik gyereknél ismét egész napos vajúdás várt Marcsira. Ki tudja, milyen lesz negyedszer? Ezt persze nem lehet előre megjósolni, ezért Marcsi már két héttel a szülés várható időpontja előtt feljött a gyerekekkel Budapestre az édesanyjához. Pár napra rá úgy érezte, itt az idő, indultak a kórházba. Aztán nemsokára haza is mentek. Úgy látszik, ez az, amit még a negyediknél sem lehet teljes biztonsággal eltalálni: vaklármának bizonyult a dolog, a család még csaknem kétheti várakozás előtt állt. A választott orvos közben szabadságra ment, Marcsi mégsem aggódott: – Remek szülésznők vannak a MÁV Kórházban, bárki lesz ott, jól járok vele.
Azon a bizonyos napon negyvenfokos kánikula volt. 15 óra 15 perckor csöng a telefon, Marcsi az, rögtön megismerem a hangját, és még mielőtt végigmondaná, már érzem is, jó lesz taxit hívni és futni, mert máskor oly határozott, vidáman csengő hangjában van valami leírhatatlan remegés és visszafogottság. Pedig csak annyit akart mondani, hogy háromkor volt egy fájása, és öt perc múlva még egy… Egy gyors telefon Anikónak, a fotósnak, és negyedóra múlva már ott toporgunk a MÁV Kórház szülőszobája előtt. A folyosón összefutunk a nagymamával, aki csöppet sem tűnik izgatottnak, látszik, kétsége sincs afelől, hogy lánya simán fog szülni, és nem is kell rá sokat várni. Megkönnyebbült mosolyt látok az arcán, örül, hogy vége a hosszú, bizonytalan várakozásnak, a három eleven csemete őrzésének, s az élet visszatér a maga megszokott kerékvágásába.
Marcsi pedig csokibarna, irigylésre méltóan jól néz ki, és ahogy mosolyogva libeg befelé a táskájával, egy pillanatra elbizonytalanodom: jól hallottam én a hangjában azt a remegést? Tényleg szülni jött? Akkor négy óra felé járt az idő. A barátságos, szállodai recepcióra emlékeztető pultnál épp a formaságokat intézik. Kovács Erika az ügyeletes szülésznő, régi ismerősként üdvözli Marcsit. A méhszáj tágulása alig több, mint kétujjnyi, éppúgy, mint két héttel ezelőtt. Marcsi azonban biztos a dolgában.
– Hamarosan megszülök – és ebben ezúttal szemlátomást senki sem kételkedik.
Erika sorra veszi a szokásos kérdéseket, majd gyors telefonos egyeztetés következik Marcsi orvosával, aki burokrepesztést javasol. Marcsi azonban semmilyen beavatkozást sem szeretne, így a burokrepesztés lekerül a napirendről. A beöntéssel már más a helyzet, azt kéri. – Ősi tisztulási eljárás, aminek megvan a maga értelme és célja. Nekem jót tesz! Nem csak most, a szülés utáni napon is megkönnyíti a dolgomat.
Ezután lassan elfoglaljuk helyünket a szülőszobában. Van fürdőkád, labda, kötél, amibe csimpaszkodni lehet, állítható szülőágy, széles franciaágy-féleség, a háromszögletű “sajt”. Már azon jár az eszem, milyen sok tanulságos fotót készíthetünk majd itt az olvasóknak, hogy láthassák, mi mindenre jó egy ilyen remekül felszerelt szülőszoba. Ám az események hirtelen felgyorsulnak, Marcsin látni, hogy – miközben jókat beszélgetünk – igen gyakran, igen erős fájásai lehetnek. Jól esik neki a derékmasszázs a tüskés labdácskával. Erika gyorsan felszereli a függőfotelt, amit maga Marcsi ajándékozott nemrégiben a szülőszobának, most ő lesz az, aki felavatja. Belegömbölyödik, és amikor jönnek a méhösszehúzódások, mélyeket lélegzik, és falnak támasztott lábbal rugózik. Kezdem sejteni, hogy nem lesz itt már sem fürdés, sem labdázás. Marcsi lekapcsoltatja a villanyt, mert zavarja a fény. Végig így marad, várakozunk a barna félhomályban.
– Amikor jön a fájás, mindig a gólyára gondolok, hogy mért nem inkább ő hozza… – erre persze megint elbizonytalanodom, hogy most viccel ez a Marcsi, vagy tényleg mindjárt szülni fog.
Erika sejthet valamit, mert fél hat előtt nem sokkal megkéri Marcsit, hogy feküdjön fel az ágyra egy gyors vizsgálat erejéig. A méhszáj gyakorlatilag eltűnt, küszöbön áll a kitolás!
– Fekve szeretnék szülni, én csak úgy tudok – mondja Marcsi, és Erika máris kényelmes, félig ülő helyzetbe állítja az ágyat, dr. Kisfalvi István, az ügyeletes orvos pedig burkot repeszt. (Erre a beavatkozásra a kitolási szak kezdete előtt mindenképpen sor kerül, ha addig nem repedt meg magától, mert “burokban születni” nem szerencsés, hanem veszélyes dolognak számít. Ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy a baba magzatvizet lélegez be.) A tolófájások szinte azonnal megindulnak.
Marcsiból egy csapásra eltűnik minden kedélyeskedés, mosoly, könnyedség. Mintha megváltozott tudatállapotban lenne, hirtelen jajgatni kezd, folynak a könnyei, egyik lábát Erikának, másikat a doktornak támasztja, nyom, és nyom. Erika biztatja, hogy már kint is van a feje, mindjárt kész, minden rendben. Marcsi mindebből valószínűleg semmit sem hall, úgy kiabál, mintha nagyon félne valamitől, pedig a baba már ott fekszik a lába közt, erős, egészséges kis vasgyúró. Erika azonnal rá is rakja Marcsi hasára, és újságolja, hogy KISLÁNY! Ez aztán a meglepetés! Erre már Marcsi is elhallgat, először hitetlenkedik, ezért háromszor is megkérdi, hogy tényleg jól látta-e Erika. Bár folynak még a könnyei, mosolyog, hiszen fiúnak jósolták! Ezzel helyreállt a nemek aránya a családban! Egy nagylány, egy kislány, és közte két fiú! 17 óra 48 perc van.
Hát ez gyorsan ment. Azt nézem, mennyire örül, milyen boldog mindenki. Anikó nevet a fényképezőgépe mögött, a doktor gratulál, Erika is nagyon, de nagyon mosolyog, és – Marcsi is újra a régi, ott villognak az eleven tüzek a szemében. Két kézzel öleli, simogatja a kis Mandula Máriát, aki ugyancsak valami örömfélét érezhet, mert már nem sír.
Közben Erika elvágja a köldökzsinórt, mely már rég nem lüktet, és Király Éva csecsemősnővér megméri, aztán gondosan bebugyolálja a kislányt. Az előző gyereknél is épp neki jutott ez a megtisztelő feladat. 3650 gramm és 56 centiméter, a négy gyerek közül a legnagyobb. Marcsi ujjong: vehetjük elő megint a lányruhákat! Közben a lepény is megszületik, egy erőteljes nyomással kissé megsürgetik.
Minél többedik szülésről van szó, annál erősebb a vérzés, magyarázza Erika, miközben előkészítik az ágyat a soron következő vizsgálathoz. Marcsi lába kengyelbe kerül, fájdalomcsillapítót kap, s Kisfalvi doktor hamarosan örömmel közli, hogy sehol, de sehol nem látható egyetlen karcolásnyi sérülés sem. Vagyis gátmetszésre sem volt szükség! Ekkor tudatosul bennem, amit a kitolás nagy izgalmai közepette észre sem vettem, hogy Erika gátvédelemmel óvta meg Marcsit a sérülésektől. A szülésznő elmeséli, hogy aggódott egy kicsit, mert Mandulka szalutálva jött kifelé, vagyis a fejecskéje mellett előredugta a kezét is. Gyorsan visszarendezi az ágyat, betakargatja Marcsit és a szopizó kislányt.
– Jaj, de jó. Olyan jó itt lenni. Olyan jó megszabadulni és túl lenni rajta. Jó ez a kiürült állapot. Jó, hogy ennyien segítenek, jólesik a kiszolgálás, jaj, de szeretek itt lenni – Marcsi csak lelkendezik és lelkendezik.
Az igazat megvallva, nem is csodálkozom ezen. Én is fél méterrel a föld felett lebegek, amikor egy órácskával később a szakadó trópusi esőben a taxit várom. A szülés, az maga a csoda.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
