Mindenkinek az alapoknál kell kezdeni, mert a bőr egészségének megőrzéséhez nem elég az egészséges életmód: fontos egy tudatos, személyre szabott bőrápolási rutin is. Az arc érintésének kerülése, a sminkecsetek – sőt a telefon – rendszeres tisztítása, valamint a kozmetikumok megmosott kézzel történő felvitele mind segíthetnek a pattanások csökkentésében. Ha a hirtelen mutatkoznak problémák, érdemes átgondolni, nem valamelyik új termék váltott-e ki irritációt – ez ugyanis szintén gyakori jelenség.
A pattanások üzenete
Természetesen a bőrproblémákra való hajlam öröklődhet is, és számos tényező is befolyásolhatja azt, úgy mint a hormoningadozás, az évszakok váltakozása, lelki tényezők, de sokkal gyakoribb, hogy életvitelünk mutatkozik meg az arcunkon.
Homlok: stressz és emésztés
Az arctérképezés szerint a homlok állapota elsősorban az idegrendszerrel és az emésztőrendszerrel áll kapcsolatban. Az itt megjelenő pattanások nem ritkán a fokozott stresszre utalnak. A relaxációs technikák – például a jóga vagy a meditáció – mellett az elegendő folyadékbevitel és a rostban gazdag étrend is segíthet.
A homlok felső része és a hajvonal
Amennyiben a pattanások főként a homlok felső részén vagy a hajtőnél jelennek meg, az emésztőrendszer és/vagy a húgyhólyag nem megfelelő működésére utalhat. Ilyenkor ajánlott több tiszta vizet, citromos vizet vagy gyógyteát fogyasztani, miközben érdemes visszafogni az édességek és a cukros, szénsavas italok mennyiségét.
A homlok közepe, a szemöldökök között
Ezen a területen megjelenő pattanások a gyomor, a máj vagy a vesék egyensúlyzavarával hozhatók összefüggésbe. Az alkohol, valamint a zsíros ételek fogyasztásának csökkentése, illetve a dohányzás elhagyása, ritkítása mellett hasznos lehet kideríteni, nincs-e valamilyen az ételintoleranciád.
A homlok alsó része
A szemöldök felett kialakuló pattanások a szív- és érrendszer állapotára utalhatnak. A rendszeres mozgás, a bőséges folyadékfogyasztás, a dohányzás elhagyása és a koleszterinszegény, rostban gazdag étrend mind támogathatják a szív egészségét.
Fülek és szemkörnyék: vese és máj
A fülön vagy annak környékén megjelenő, sokszor nagyobb és fájdalmasabb pattanások a vesék túlterheltségére utalhatnak. A folyadékbevitel növelése, valamint ezzel párhuzamosan a koffein és a túlzott sófogyasztás csökkentése segíthet. Ugyancsak jót tehet a vízhajtó hatású gyógynövények alkalmazása.
A szemek körüli terület és a szemöldökök közötti rész elsősorban a máj állapotát tükrözheti. A túlzott zsírosodás, kipirosodás vagy hámlás mellett a pattanások is figyelmeztető jelek lehetnek. Ilyenkor ajánlott több C-vitaminban gazdag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, miközben csökkentjük az alkohol, a zsíros és magas szénhidráttartalmú ételek, valamint a tejtermékek bevitelét.

A pattanások különböző betegségekre is utalhatnak Fotó: Getty Images
Orr: szív és légzőrendszer
Az orron kialakuló pattanások összefüggésbe hozhatók a szívvel és a tüdővel. Érdemes figyelni a vérnyomásra, valamint előnyben kell részesíteni az alacsony glikémiás indexű ételeket. A kávé, az alkohol, a húsok és az erősen fűszeres fogások helyett könnyebb alternatívák választása javasolt.
Orcák: emésztés, tüdő és fogak
Az orrhoz közel eső terület
Ez a rész a vékonybél állapotát jelezheti. A nagyon hideg italok kerülése és egy étkezési napló vezetése sokat segíthet az esetleges gyulladást kiváltó tényezők felismerésében.
Az orcák felső része
Az itt megjelenő pattanások és piros foltok (rosacea, kuperózis) a tüdőt érő terhelésre utalhatnak, amelyet dohányzás, légszennyezettség vagy krónikus betegségek – például asztma, allergia vagy COPD – is okozhatnak. A füstös környezet kerülése, a dohányzás abbahagyása és a szabad levegőn végzett mozgás különösen hasznos ilyen esetekben.
Az orcák alsó része
Az arccsont és az állkapocs közötti pattanások gyakran fog- vagy ínyproblémák jelei lehetnek. A gondos szájhigiénia, a fogselyem és a szájvíz használata, valamint a C-vitaminban gazdag étrend kulcsfontosságú. Ezek viszont nem helyettesítik a fogászati vizsgálatot, amit ajánlatos hat havonta, de minimum évente egyszer megejteni.
Jobb és bal orca
A területi eloszláson túl, az sem mindegy, az arc melyik oldalán fedeztél fel bőrproblémát. A kínai orvoslás szerint a jobb orca a tüdővel és a túlzott cukorfogyasztással, míg a bal orca a máj működésével áll kapcsolatban. Ennek megfelelően a légzőgyakorlatok, a dohányzás kerülése, illetve az alkohol és a zsíros ételek csökkentése egyaránt segíthet.
Áll és állkapocs: hormonok és emésztőrendszer
Az áll oldalsó részén megjelenő pattanások gyakran hormonális változásokkal – különösen nőknél –, valamint stresszel hozhatók összefüggésbe. Az áll közepén kialakuló bőrproblémák az emésztőrendszer gondjaira vagy ételallergiákra utalhatnak, ezért fontos a problémás ételek tesztelése, illetve kerülése, valamint a rost- és folyadékbevitel növelése.
Az állkapcsoknál megjelenő pattanások a vastagbélhez, a bélrendszerhez, illetve fogászati problémákhoz kapcsolódhatnak. A magas rosttartalmú étrend, a megfelelő folyadékfogyasztás és a rendszeres fogápolás alapvető, tartós panaszok esetén pedig érdemes bőrgyógyászhoz fordulni.