Trend

Most akkor melyik boltok lesznek nyitva december 24-én, és melyek nem?

Akik ott dolgoznak, örülnek, ha nem nyit ki a bolt, akik vásárolnának, azok szomorkodnak. De nekik is maradnak lehetőségek.
2023. December 12.
boltok bezárva
Illusztráció: Getty

Tehát…

Nyitva délig:

Auchan
Tesco
Aldi

Zárva:

Penny
Lidl
Spar
(kivéve az Interspar-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő Spar és City Spar szupermarketeket)

Az Auchan vezetése azt közölte, hogy a tapasztalataik szerint sokaknak szükségük lehet valamire a Szenteste napján is. Másrészt azoknak is szeretnének kedvezni, akik reggeli sütésű kenyeret, kalácsot szereznének be a többnapos ünnepre.
A Tesco szerint a vásárlók igénylik az utolsó pillanatos bevásárlás lehetőségét, különös tekintettel azok, akik  december 23-án hosszabbított munkaidőben dolgoznak. Ugyanakkor a családbarát munkahelyként a cég lehetővé teszi munkatársainak, hogy jelezzék, mely napokon vagy napszakban nem tudnak műszakot vállalni, és a dolgozói igényeket szem előtt tartva készítik a beosztásokat december 24-én is – írták.
Az Aldi munkatársainak 75 százaléka a korábbi évekhez hasonlóan idén december 24-én is pihenőnapját tölti, a 171 üzlet működését a munkatársak negyede biztosítja, akik a jogszabályoknak megfelelő túlórapótlékban részesülnek.     

A Spar viszont azt írja, hogy a karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében tartja zárva saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét, és akik mégis dolgozni fognak, 100 százalék túlórapótlékban részesülnek.
A Penny Market vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva döntött úgy, hogy december 24. és 26. között 230 magyarországi üzletét egységesen zárva tartja, viszont december 22-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással, este 22 óráig várja a vásárlókat.
A Lidl Magyarország közleményében azt írta, a család fontossága miatt döntöttek úgy, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalójuk számára szabadnapot biztosítanak. Ők szintén tovább tartanak nyitva előző nap.

Zárva maradnak egyébként a Rossmannok, Mountex, Jysk, OBI, XXXLutz, Libri és Diego üzletek is ezen a napon – írja a Blikk.

Jó ideje szó van arról is, hogy december 24. legyen egységesen munkaszüneti nap, ám a jelenlegi álláspont szerint ezt a gazdasági helyzet még nem teszi lehetővé.

Címlapképünk illusztráció.