Gyerek

Még egy üzletlánc zárva lesz december 24-én

Úgy tűnik egyre több bolt dönt úgy, hogy nem nyit ki szenteste.
2023. November 22.
Zárva bolt
Kép: Getty Images

A nagyobb láncok közül már a Lidl, a Rossmann és most a Mountex is bejelentette, minden boltjuk zárva lesz december 24-én.

November közepén jelentette be a Lidl, hogy zárva tartanak majd december 24-én. Grósz Jenő, a vállalat hazai igazgatóságának az elnöke elmondta: „piacvezető áruházláncként fontosnak tartjuk, hogy példát mutassunk (…) a család fontossága nem kérdés számunkra, ezért úgy döntöttünk, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalónk számára szabadnapot biztosítunk. Természetesen vásárlóink érdekeit is szem előtt tartjuk, akiket december 23-án meghosszabbított nyitvatartással várunk majd, annak érdekében, hogy a vásárlói igények is a legmagasabb szinten kerüljenek kiszolgálásra.

A Lidl bejelentése óta, a nagyobb láncok közül a Rossmann és már a Mountex is bejelentette, hogy összes boltjuk zárva lesz december 24-én. „Már korábban is gondolkodtunk azon, hogy akinek csak lehet, lehetővé tesszük, hogy a december 24-ét ünnepi készülődéssel, szerettei körében töltse, ebben a döntésben megerősített minket a Lidl példaértékű lépése” – mondta el a döntés kapcsán Szurma Gyöngyi, a Rossmann cégvezető-értékesítési vezetője. A Mountex úgy érvelt, ők saját munkatársaikat kérdezték meg, akik a zárva tartás mellett álltak ki.

A Pénzcentrum megszavaztatta olvasóit, szerintük jó vagy rossz, hogy zárva lesznek a boltok szenteste: a döntő többség szerint ezen a napon mindenkinek jár a pihenés. Ehhez képest elenyésző azok aránya, akik szerint a családok megfelelő fokozatú bevásárlásához szükség van még a 24-re is.

(Pénzcentrum)