Kisgyerek

Teljes iskolai tiltás helyett a telefonszünet lehet a megoldás

Javítja az órai teljesítményt és csökkenti a telefonhasználatot.
2024. Október 03.
telefon

Kép: Getty Images

A telefonok mindenütt jelen vannak a mindennapi életben, és ez alól az iskolák sem kivételek, bár több országban is korlátozzák a használatukat, például Magyarországon is.

Amerikai kutatók most azt vizsgálták, hogy ha a diákok nagyon rövid időre használhatják a telefonjukat – ezt nevezik telefon- vagy technológiai szüneteknek -, az javíthatja-e az órai teljesítményt és csökkentheti-e a telefonhasználatot.

„Kimutattuk, hogy a technológiai szünetek segíthetnek a mobiltelefon-használat csökkentésében”mondta Ryan Redner professzor, a Southern Illinois University kutatója, a Frontiers in Education tanulmány szerzője. Igaz, a kutatás az egyetemi hallgatókra koncentrálódott, de elképzelhető, hogy fiatalabbaknál is hasonló eredmények születnének.

A kutatók egy teljes cikluson keresztül kísérletileg értékelték az egy, két, illetve négy percig tartó telefonszünetek hatékonyságát. Egy hetente kétszer megtartott előadás során az egyik csoportban tilos volt a telefonhasználat, de az órakezdés után 15 perccel az oktatók rövid szünetet iktattak be, amikor a hallgatók kérdéseket tehettek fel az órán elhangzottakkal kapcsolatban. A másik csoportban is hasonlóan zajlottak az előadások, de ott kérdésszünet helyett a hallgatók arra használhatták fel a rövid szüneteket, hogy ránézzenek a telefonjaikra.

Az eredmények azt mutatták, hogy a technológiai szünetek bevezetésekor a hallgatók általában ritkábban használták a telefonjukat, mint a kérdezz-felelek szünetekben. A mindössze egyperces technológiai szünetekben volt a legalacsonyabb a telefonhasználat, így ezek a szünetek voltak a leghatékonyabbak a diákok telefonálással töltött idejének csökkentésében.

Még nem teljesen tisztázott, hogy ez miért lehetett így. „Az egyik lehetőség az, hogy egy perc elegendő néhány üzenet elolvasására és elküldésére. Ha több idejük van sok üzenetet elküldeni, nagyobb valószínűséggel kapnak üzeneteket és válaszolnak újra az óra alatt” – magyarázta Redner.

A kutatók emellett azt is megállapították, hogy azokon az órákon, ahol egyperces szünetek voltak érvényben, a diákok tesztteljesítménye csúcsot döntött. Következetesen magasabb (80% feletti) átlagos teszteredményeket figyeltek meg. “Reményeink szerint ez azt jelenti, hogy a diákok kevésbé voltak kizökkentve az előadás alatt, ami jobb teljesítményhez vezet” – mondta Redner.

Bár eredményeik a rövid telefonszünetek lehetséges hatékonyságára utalnak, a kutatók szerint adataikat jelenlegi állapotukban nehéz megmagyarázni. A telefonhasználatok például nagymértékben változtak a foglalkozások között, és nem teljesen világos, hogy miért. Ez megnehezíti a határozott következtetések levonását. A kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség, hogy megtalálják a mögöttes okokat.